A szervezeteknek nemcsak a Számviteli törvény, hanem a rájuk vonatkozó számviteli kormányrendelet, valamint a Civil törvény és az azt kiegészítő kormányrendelet előírásait is figyelembe véve kell évente a számviteli beszámolójukat elkészíteni. A beszámoló formáját a civil szervezet jellege, és az adott évet megelőző két év számviteli beszámolóiban szereplő jogszabályban nevesített a nagyságot jelző mutatóértékek határozzák meg.

A civil szervezetek, egyesületek, alapítványok könyvvezetési és beszámolási szabályait a 479/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet szabályozza. E szervezeteknek tehát nemcsak a Számviteli törvény, hanem e kormányrendelet, illetve a Civil törvény és a 350/2011. (XII.30.) kormányrendelet előírásait is figyelembe véve kell  évente számviteli beszámolót készíteniük. A beszámoló formáját a szervezet adott évet megelőző két év számviteli beszámolóiban szereplő

  • éves összes bevétele,
  • mérlegfőösszege, illetve
  • az átlagosan foglalkoztatottak száma

határozza meg.

Frissen alakult civil szervezet esetén első évben a tárgyévre várható adatokat, illetve az első (tört) év után az éves szintre számított adatokat kell figyelembe venni.

A beszámoló lehet:
- számviteli kormányrendelet szerinti egyszerűsített beszámoló, melyet egyszeres könyvvitellel kell alátámasztani, és részei:

  • egyszerűsített mérleg
  • eredménylevezetés
  • számviteli kormányrendelet szerinti egyszerűsített éves beszámoló, melyet kettős könyvvitellel kell alátámasztani, és részei:
  • mérleg
  • eredménykimutatás
  • kiegészítő melléklet

- a Számviteli törvény szerinti éves beszámoló, melyet kettős könyvvitellel kell alátámasztani, és részei:

  • mérleg
  • eredménykimutatás
  • kiegészítő melléklet
  • cash-flow
  • üzleti jelentés

Egyszerűsített beszámolót készíthet, az a civil szervezet, mely nem rendelkezik közhasznú jogállással, és a megelőző két év beszámolójában az összes bevétele évenként nem haladja meg az 50 millió forintot.

Egyszerűsített éves beszámolót köteles készíteni a közalapítvány, a közhasznú jogállással rendelkező civil szervezet, illetve, ezeken kívül minden civil szervezet, ha a megelőző két év beszámolójában az összes bevétele évenként meghaladja az 50 millió forintot.

Számviteli törvény szerinti éves beszámolót köteles készíteni a civil szervezet, ha két egymást követő évben a mérlegfordulónapján a következő 3 mutatóérték közül bármelyik kettő meghaladja az alábbi értékeket:

  • a mérlegfőösszeg az 1.200 millió Ft-ot,
  • az éves összes bevétele a 2.400 millió Ft-ot,
  • az üzleti évben átlagosan foglalkoztatottak száma az 50 főt.

 

A civil szervezet (az is, amely nem közhasznú jogállású!) köteles a beszámolójával egyidejűleg közhasznúsági mellékletet is készíteni.

Az a szervezet, amely sem jogszabályból adódóan kötelezően, sem saját döntés alapján a beszámolóját könyvvizsgálóval nem vizsgáltatta felül, a beszámoló minden mellékletén köteles feltüntetni a következő szöveget: „A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva.”

A civil szervezeteknél is kötelező a könyvvizsgálat:

2020.január 1-jétől a könyvvizsgálói kötelezettségre vonatkozó értékhatároknál a vállalkozási tevékenységből származó árbevétel és az alaptevékenységből származó éves bevétel együttes összegét kell figyelembe tekinteni. Ez azt jelenti, hogy először a 2020.-ban induló üzleti évi beszámoló esetén kellett ezt alkalmazni.

Az értékhatár: az éves, vagy nem teljes év esetén éves szintre számított bevétel az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában meghaladja a 300 millió Ft-ot. [(479/2016 (XII.28) Korm.rendelet 16.§ (1)]

A könyvvizsgálót az előző üzleti évi beszámoló elfogadásakor kell választani. Könyvvizsgálónak a Magyar Könyvvizsgálói Kamara tagja, vagy a Magyar Könyvvizsgálói Kamaránál bejegyzett könyvvizsgáló cég választható.

A beszámolót letétbe kell helyezni és közzé kell tenni. A beszámoló nyomtatvány űrlapgarnitúrát az Országos Bírói Hivatal teszi közzé és a birosag.hu honlapról tölthető le. A nyomtatvány garnitúra tartalmazza a beszámoló formája szerinti egyszerűsített mérleg / mérleg sémát, eredménylevezetés / eredménykimutatás sémát és a közhasznúsági melléklet kérdéseit.

A 2021. évtől kikerültek a nyomtatványból a kiegészítő melléklet oldalak, így ettől az évtől a külön csatolandó, számviteli törvényben meghatározott kiegészítő mellékletben kell a Civil törvény 29. § (4)-(5) szerint a közhasznú szervezeteknek a támogatási program keretében kapott támogatások és azok felhasználásának adatait, illetve az üzleti évben végzett főbb tevékenységeket és bemutatni. A kötelezően előírtnál bővebb, további szöveges, számszaki kiegészítés, beszámoló készíthető, de annak formája, terjedelme a szervezet döntési kompetenciája. Közzétenni csak a nyomtatvány garnitúrát kell, melyhez az egyszerűsített éves beszámoló és az éves beszámoló esetén kötelezően csatolandó a kiegészítő melléklet. Amennyiben a civil szervezet beszámolója könyvvizsgálattal alátámasztott, szintén kötelező mellékletként közzé kell tenni a könyvvizsgálói záradékot is, és ha nem a szervezet képviselője, cégkapu megbízottja vagy cégkapu ügykezelője tölti fel elektronikusan a beszámolót, az erről szóló meghatalmazást is.

Az anyagokat frissítette és átdolgozta Láng Noémi könyvvizsgáló, adószakértő 2022. március 25-én.

 

Kapcsolódó információ az oldal alján a GYIK-ok között, a Civil szervezetek gazdálkodása útmutatóban található.