Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A rendezvény központi témája a testvérváros program és a városok hálózatai pályázati kategória lesz.

A rendezvények időpontja: 2015. július 29. és augusztus 5. (10.00-14.00)
A rendezvények helyszíne: Tempus Közalapítvány (1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.)
Elérhetőségek és térkép

Felhívjuk figyelmüket, hogy a két rendezvény tartalma megegyezik.

A rendezvényen szeretettel várjuk a települések, városok, helyi és regionális állami hatóságok vagy az ezeket képviselő nonprofit szervezetek képviselőit, testvérvárosi bizottságok képviselőit, civil szervezeteket, valamint mindazokat, akik az Európa a polgárokért programban kívánnak testvérváros illetve városok hálózatai pályázatot benyújtani, és már konkrét projektötletük is van.

A rendezvény során szó lesz az új programról – elsősorban a testvérváros program és a városok hálózatai pályázati kategóriáról –, a prioritásokról, a pályázati feltételekről és elvárásokról, valamint a pénzügyi tudnivalókról. A résztvevők gyakorlati információkat kaphatnak a pályázat beadásáról és a bírálat szempontjairól is.

A szeminárium során részletesen áttekintjük a pályázatok beadásának menetét és a pályázati űrlapot is, hogy senkiben ne maradjanak kérdések a kitöltésével kapcsolatban.

A rendezvényeken való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztráció a Tempus Közalapítvány honlapján található online jelentkezési lapokon végezhető el, melyek hamarosan elérhetőek lesznek a honlap rendezvények oldalán: http://www.tka.hu/rendezvenyek

forrás: tka.hu