Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Bár a változások korát éljük, az Európa Ház mégis úgy tapasztalja, hogy a civil szektor szereplőinek változatlanul igénye az olyan közvetlen formákat is öltő találkozás, mely 1996 óta Civiliáda néven kerül megrendezésre Budapesten. Mély lélegzetet véve az idén újra nekirugaszkodunk és 2012. március 8-9-én (csütörtök-péntek) találkozásra hívjuk a civil ügy elkötelezett híveit.

A "Civilek egymás között" elnevezésű rendezvény aligha szenved majd témahiányban: szó lesz az ún. civil törvény gyakorlati alkalmazásáról, a Nemzeti Együttműködési Alapról (NEA) és annak jelöltállítási rendszeréről, a civil összefogás esélyeiről, az Önkéntesség Európai Éve (2011) tapasztalatairól és természetesen európai uniós kérdésekről is.

A hagyományosan nyitott jellegű rendezvény részletes programjával hamarosan jelentkezünk, de érdemes nyomon kísérni a http://www.europeanhouse.hu/civiliada2012/ honlapot is.

Időpont: 2012. március 8-9.
Helyszín: Budapest
Házigazda: Európa Ház
További információ: info@eucivil.hu
Telefon: (1) 356-8440
Fax: (1) 356-8499

forrás: Civil Európa Hírlevél