Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A nemzetközi kampányhét legfontosabb célja, hogy minél szélesebb nyilvánosságot teremtsen az állampolgári cselekvések lehetőségének, erejének, általában a civil részvételnek,

  • egyúttal az erre a hétre koncentrálódó események súlyukkal felkeltsék a média figyelmét az eseménysorozatra, általában a közösségi részvételre, s hogy
  • megszólítsák, felelősségvállalásra buzdítsák a politikusokat, helyi, országos és nemzetközi szinten.

Az elmúlt években összesen több ezer akció/esemény valósult meg a Hét során csak Magyarországon, több-száz településen és több-száz közösség, civil szervezet csatlakozásával azért, hogy megmutassuk, az állampolgárok részvétele nem csak utópia, hanem a legalapvetőbb közös ügyünk. És mindezt 20 országban tesszük! Az ÁRH alapvetően nem „nagy rendezvényekből” áll. Erejét a csatlakozók és akciók/programok sokasága, sokszínűsége adja. Legyél akár környezet, vagy érdekvédő, tervező, fejlesztő, segítő, szervező, képző, informáló, szépítő, vagy akárhogy is, de jobbítani akaró: SZERVEZKEDJ! vagy kapcsold szeptemberi programjaidat az ÁRH-hoz!

forrás, bővebben: reszvetelhete.hu