Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A nonprofit szektorban beletartoznak a civil szervezetek, alapítványok és érdekképviseletek. Ezek a szervezetek főleg az oktatás, a szociális ellátás, a kultúra és a sport területén tevékenykednek. 

A szektor szűkülése nem drámai, de már maga a csökkenés ténye beszédes. 2013-ban 64,5 ezer ilyen szervezett működött Magyarországon, hétszázzal kevesebb, mint az előző évben. 

Az állam egyre kevesebbet költ nonprofit szervezetek támogatására. 2013-ban a szektor teljes bevételének 35 százaléka származott állami forrásból, ez öt százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. 

Egy év alatt tíz százalékkal csökkent azok száma, akik nonprofit szervezetnél dolgoznak, a legutóbbi mérésnél már csak 130 ezren voltak. A fizetésük átlagosan évi bruttó 2,25 millió forint, ami 19 százalékkal tér el a bruttó magyar átlagtól, írta a lap. 

forrás: index.hu