Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A pályázat célja

Az EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. arra törekszik, hogy vállalati alapértékeinek és küldetésének megfelelően olyan szervezeteknek is szakmai támogatást adhasson, melyek számára a készségfejlesztés és vezetőképzés (jellemzően anyagi okok miatt) nem volna elérhető. Kiemelt fontosságú szempontunk az is, hogy tanácsadói munkájukat olyan intézmények számára ajánlhassák fel, melyek munkájukkal és működésükkel társadalmi célt szolgálnak, s maguk is arra hivatottak, hogy megoldást vagy támogatást nyújtsanak az arra rászorulóknak.

A pályázók köre

  • Kizárólag Magyarországon bejegyzett non-profit szervezetek vezető beosztásban dolgozó munkatársai.
  • Egy non-profit szervezetből több pályázatot is elfogadnak, de intézményenként csak egy pályázó kerül be a programba.
  • A pályázó legkevesebb 3 éves vezetői gyakorlattal rendelkezik, melynek elmúlt minimum 12 hónapját jelen szervezetnél, vezető pozícióban töltötte.
  • A pályázónak nem kell az adott non-profit szervezetnél munkaviszonnyal rendelkeznie, de nyilatkoznia kell arról, hogy ott minimálisan heti 20 órányi munkát végez.

A Vezető Akadémia pályázat struktúrája és tematikája

A program időzítése: 2016. április – október

  1. nap: 2016. április 15. 9.00-17.00
  2. nap: 2016. május 13. 9.00-17.00
  3. nap: 2016. június 24. 9.00 – 17.00
  4. nap: 2016. szeptember 16. 9.00 – 17.00
  5. nap: 2016. október 21. 9.00 – 17.00

A programon résztvevők maximális létszáma: 10 fő

A program helyszíne: Budapest

A program EQ-Skill viselte költségei: a képzési folyamat közvetlen költségei (helyszínbérlet, tanácsadói díj, nyomtatott és elektronikus képzési segédletek, technikai és eszközköltségek), étkezési költségek

A program résztvevők viselte költségei: utazási költségek

A pályázat benyújtásának módja és határideje

Beadandó dokumentumok:

  1. Pályázati adatlap
  2. A pályázó fényképes szakmai önéletrajza
  3. Az intézmény tevékenységének, küldetésének és jövőképének rövid írásos bemutatása
  4. Vezetői ars poetica

 A pályázat benyújtásának határideje: 2016. február 29. hétfő 18.00 óra

 A Non-profit Vezetői Akadémia 2016. pályázat teljes kiírása és pályázati adatlapja innen letölthetitek le.

Felmerülő kérdéssel keressétek Bakanek Biankát: palyazat2016@eqskill.hu

Biztatunk mindenkit, hogy éljetek a program adta örömökkel és pályázzatok!