Zöld veszedelem – lila ködben     nonprofit.hu   2004.08.04
Bauer Péter zöld veszedelemről szóló publicisztikája (ÉS, 2004. július 16.) nem csak rám gyakorolt mély benyomást, hanem, úgy vélem, valamennyi „zöld” olvasóra is. Magamat ugyan jóindulatúan is csak hétköznapi halvány zöldnek titulálnám, azonban a – talán nem véletlenül magát lilának valló – szerzőnek a magyarországi zöldmozgalmak tagjairól és támogatóiról megfogalmazott általános és megsemmisítő minősítése kapcsán akarva akaratlanul is némi párhuzamot vélek felfedezni a megyeri úti pályára látogató „zöldek” hazai fogadtatásának hangnemével. Elöljáróban leszögezném, hogy a cikkben szereplő kritika egy részének van valós alapja, és a példaként felhozott esetek valóban sokszor irracionális helyzetet mutattak be. Egyetértek azzal is, hogy maga a környezetvédelem nem jelentheti egy valóságos problémákkal küszködő világ (ország, város, kerület) reális emberi, gazdasági, társadalmi igényeinek teljes negligálását egy elvonatkoztatott és gyakorlatban soha meg nem valósítható „embertelen” bio-világ érdekében. Az is igaz, hogy sok esetben lokális környezetvédők közvetve a globális környezetszennyezés mellett érvelnek, és tulajdonképpen a helyi érdekek „zöldbe öltöztetésével” próbálják a rájuk nézve hátrányos vagy annak vélt közösségi érdekek ellen vívott harcukat a kívülállók szemében kedvezőbb „színben” feltüntetni. A budapesti katasztrofális – és véleményem szerint a közeljövőben a szó szoros értelmében tragikussá váló – közlekedési állapotok javítására tett mindennemű kísérlet zsigeri elutasítása – vagyis a környezeti katasztrófa ölbe tett kézzel való kivárása – számomra sem tűnik szimpatikus alternatívának, de ismerve számos szervezetet, úgy vélem, ezt nem is nevezhetjük általános „zöld” állásfoglalásnak. Vannak „világos” zöldek és bizonyára vannak „sötét”, horribile dictu „méreg” zöldek is. Mindezeket egy kalap alá venni, és ráadásul idézésre sem méltó dehonesztáló jelzőkkel illetni igen méltánytalan dolog, egyetlen mentség talán, hogy a szerző e sorok kitalálásakor éppen az Andor utcában egy dugó kellős közepén ült lila ködben. Olyan ez, mintha mondjuk a teljes politikai jobboldalt „en bloc” az utcán handabandázó szélsőségesek megnyilvánulásai alapján definiálnánk. Sok olyan esetről is be lehetne számolni, ahol a helyi zöld mozgalmak nem a közösség kárára, hanem jól felfogott közösségi érdekek védelmében küzdenek valóban indokolatlan, táj- és környezetromboló vagy –rondító, de bizonyos szűk – üzleti, politikai stb. – köröknek búsás hasznot hozó beruházások ellen, törvénytelenségek, jogszabályok megszegése ellen. Sajnos a hatalom nem mindenütt működik tökéletesen és átláthatóan, emiatt szükség van a civil kontrol jelenlétére, olyan szervezetekre, melyek fel tudják emelni a szavukat, mozgósítani tudnak. Erre az elszigetelt, kiszolgáltatott egyének külön-külön nem képesek. A szerző azt kérdezi, mi szükség van a szakhatósági vélemények kikérése mellett a „laikus személyek ad hoc” bekapcsolására? Ennyire biztos benne, hogy aki netán környezetvédő az mind laikus? És vajon ezek a beruházások nem a „laikus” tömegek érdekében történik, akik bizonyos esetekben úgy vélik, hogy köszönik, de nem kérnek belőle? Vajon a „szakemberek” mindig helyesen döntenek? Én visszaemlékszem a Bős-Nagymaros-ügyben folyó vitákra is. Számos fórumon, rendezvényen vettem részt akkoriban. Ha a szerző ezt a történetet is úgy állítja be, mint „a magukat zöldnek nevezett szervezetek tizenöt éve a rendszerváltó akarat hullámaira felülve nagy győzelmet arattak, több százmilliárdos kárt okozva az országnak, tönkretéve a Szigetközt, és félévekre a dunai hajózást”, akkor igencsak úgy érzem, nagyon helyes, ha a „laikus” és bármilyen színű tömegeknek is marad némi beleszólásuk a „szakemberek” döntéseibe. Zárásképpen csak azt jegyezném még meg, hogy a cikkben egy szó sem esik arról, hogy a magyarországi mintegy ezer környezetvédő szervezet a „károkozáson” kívül azért csinál még ezt-azt is, ami valóban nem olyan látványos, mint egy-egy protestáló akció. A méltányos megítélés érdekében nem ártana talán egyszer ezt is számba venni – persze csak akkor, ha eloszlik a lila köd…   Sebestény István nonprofit kutató   Bauer Péter cikke a portálon megtalálható: További (letölthető) információk :