| Ébresztő | ||
| Élet és Irodalom | ||
| 2004.08.16 |
"Ébresztő, tisztelt elvbarátaim, lilák és más normálisok. Nekünk kell átvenni a kezdeményezést!", írja Bauer Péter A zöld veszedelem című cikkében (ÉS, 2004/29.). Érvelést (érveket) nem igazán találni a cikkben, annál inkább inszinuációkat. Utóbbi eklatáns példája, amikor a szerző összefüggést vél felfedezni a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben tervezett radartelepítés kritikusai, és az Alpokban hatvan gyermek halálát követelő légi baleset között. (Mint a helyszíni tiltakozók egyike, szorosan követem a Zengővel kapcsolatos sajtópolémiákat, ám a teljesen abszurd demagógiának ezt a szintjét még sehol sem tapasztaltam). Ez már túlzás, mondaná az ember, ha az állítás nem lenne beágyazva egy sajátos kontextusba. Hasonló realitásvesztés olvasható ki Bauer törökbálinti történetéből, melyből kiderül, hogy a zöldek/civilek (a szerző ezt gyakran és indoklás nélkül szinonimaként használja) ellenzik "mozgássérülteknek" szánt lakópark megépítését, miközben ők mind kiköltöznek az agglomerációba, majd "családonként két autóval terhelik a budapesti bevezetőutakat". Hogy pontosan kik elleneztek mit, kik költöztek hova, milyen családok milyen két kocsija, és egyáltalán, mindez hogy jön ide, nos, az már (a szerző számára) láthatóan mindegy. És még folytathatnám a pontatlan, tájékozatlan és gyakran egyszerűen értelmetlen vagdalózások sorát. Ám ebben a - primer koherenciát nélkülöző - vádaskodásban mégis megtalálható a Bauer-cikk olvasatának kulcsa. Ehhez azonban nincs szükségem sem a zöld, sem az aktivista énemre, annál inkább eredeti szakmámra, a kultúrantropológiára. Az empirikus kultúrakutató tudományok klasszikusai ugyanis igen pontosan írják le a stigmatizáció és az előítélet-képzés folyamatát. E mechanizmusok működtetéséhez mindenképpen szükség van a homogenizációra (miszerint az előítélettel sújtott csoport tagjai alapvetően egyformák), a démonizációra (miszerint az előítélettel sújtott csoport tagjai alapvetően veszélyesek, leginkább közveszélyesek és kártékonyak), s végül - e kettő folyományaként az ún. "us and them" (mi és ők) dichotóm kép kialakítására: ahol a "mi" az egyszerű, józan, jót akaró (normális) embereket jelöli, az "ők" meg értelemszerűen ennek ellenkezőjét. S lőn, Bauer Pétertől megtudhatjuk, hogy a zöldek "dilettánsok", akik nem képesek "racionálisan gondolkodni" (bezzeg a "lilák" - Bauer "ők"-kel szembeni "mi"-je); a zöldek továbbá "öncélú fontoskodók", "félrecsúszott pályájú értelmiségiek", exhibicionista kalandorok stb., stb. Majd folytatja (lásd démonizáció). A zöldek "közösségellenesek", s ha a lilák nem lépnek fel "nagyon határozottan", akkor majd ők "veszik át a közvélemény irányítását, és televíziós dobozainkon túl behatolnak családi ünnepeinkre is, és talán az ágyunkba is befekszenek". Nos, mindezekből automatikusan következik, hogy "mi" ezt már nem tűrhetjük tétlenül, s Bauer nem is rest megmondani, hogy e veszedelmek közepette mit is kell tenni. Többek között a parlamentnek "fel kell ébrednie" és ki kell zárnia a "különféle partizánszervezkedéseket a hatósági eljárásokból", így visszaállítva a "normális" állapotokat. (Csak úgy zárójelben jegyezném meg, hogy ami itt "partizánszervezkedés", azt nevezném én civil önszerveződésnek, de ez most másodlagos.) Inkább menjünk tovább, ugyanis az is nyomban kiderül, hogy az illetéktelen beleszólókkal szemben a lilák kötelessége a "törvénykezés helyes mederbe terelése". (Értsd az állampolgárok kizárása saját ügyeikkel kapcsolatos döntésekből.) És a stigmatizációs áradat folytatódik tovább. Megnyugtatásképpen, a cikk végén Bauer azért fölsorol néhány olyan környezetvédelmi intézkedést, amelyet a "normális emberek" fontosnak tartanak. Tény, ezek kivétel nélkül olyan kérdések, amelyekért a zöld mozgalom több mint egy évtizede a legkülönfélébb fórumokon és módokon küzd, de Bauer leszögezi: ezek a zöldek nem is igazi zöldek. Az igazi zöldek ugyanis a lilák, akiknek most már rendet kell tenniük. Mielőtt magam is belelilulnék a sok sanda csúsztatásba, csak azzal tudom zárni megjegyzéseimet, amivel kezdtem: e cikk szakszerű vitára alkalmatlan, hiszen a szerző "szakmai" állításai (akár a vízi erőművekről és az alternatív energiaforrásokról, akár az általa nemes egyszerűséggel "ostoba teóriának" nevezett forgalomgenerálásról) finoman szólva tájékozatlanságról árulkodó féligazságok (durvábban, a legelcsépeltebb badarságok). Arra viszont érdemes felfigyelni, hogy a publicisztikai műfajmeghatározás szempontjából ez az írás - logikája, stílusa, gondolatszerkesztése alapján - igenis azonosítható, úgy nevezik: uszítás. Azon természetesen érdemes elgondolkodni, hogy az eddig oly ártalmatlannak vélt zöldek hirtelen miért válnak ilyen elképesztő támadások célpontjává. De ez már egy másik kérdés. Csillag Gábor kultúrantropológus, Zöld Fiatalok Bauer Péter cikke
 További (letölthető) információk : |
 |