| |
A felelős szemlélet még nem igazán népszerű [2009.02.04. 10:53] A CSR képzésben való részvétel esetében még mindig az egyéni motiváció a domináns, a vállalati szféra egyelőre alszik.
Tavaly októberben indult Magyarországon először CSR menedzsment – a vállalati felelősségvállalás képzés diplomásoknak. Akkor 18-an kezdték meg első félévüket a BKF szakirányú képzésében. Azóta mintha mi sem történt volna Magyarországon, a február közepén induló új csoport hasonló létszámmal, elsősorban egyéni motivációk miatt fejlődni akaró hallgatókkal kezdi meg a képzést. Az egy éves kurzuson a hazai CSR szakma reprezentánsaival találkozhatnak a jelentkezők: Braun Róbert a Braun&Partners alapítója, a navyblue europe ügyvezetője; Tóth Gergely, a valóban felelős vállalat c. könyv szerzője, a KÖVET Egyesület főtitkára; Dr. Szeles Péter, a Magyar Public Relations Szövetség elnöke; Dr. Ligeti György Phd, a Kurt Lewin Alapítvány elnöke, a csr vállalati felelősségvállalás c. könyv szerzője; Dr. Vass László, a BKF rektora, az Első Magyar Lobbi Szövetség alapító elnöke, a Menedzserek Országos Szövetségének választmányi tagja és Szondi György a Leeds Business School docense, nemzetközi csr szakértő alkotja az oktatói gárda gerincét. A vállalati szférából többek között Nagy István Ottó, az Ernst&Young üzleti tanácsadás üzletág igazgatója, Dr. Takács Ildikó, a Reklám Világszövetség Alelnöke, a Trigránit elnöki tanácsadója, a Príma Primissima program vezetője, Sélei Annamária, a dm személyzeti vezetője beszél az alkalmazott jó gyakorlatokról. A hallgatók az első félévben CSR elméletet, fenntarthatóságot, üzleti etikát és társadalmi esélyegyenlőséget tanulnak, a második félév már elsősorban a gyakorlati foglalkozások keretében telik, ahol felelős vállalatirányítás mellett, CSR stratégiaalkotást, a CSR kommunikációját gyakorolják, illetve a best practice keretében számos esettanulmányt ismernek meg.
elelmiszer.hu
További (letölthető) információk :
| |