Megjelent a Fiatalok társadalmi részvétele kiadvány 
 Mobilitás
 2009.10.26
 
 
A Mobilitás Ifjúsági Hét keretein belül megrendezésre került Önkormányzati – Ifjúsági  Munka Szótár címet viselő Konferencián és az I. Ifjúságszakmai Könyvnapokon került bevezetésre a a Bánszegi Zsuzsa által írt és szerkesztett Fiatalok társadalmi részvétele kiadvány.

Ma Magyarországon a fiatalok társadalmi részvételéhez kapcsolódóan rengeteg tévhit, félreértelmezés és szűklátókörű gondolkodás kapcsolódik. A fiatalok „részvétele, bevonódása” szó hallatán az jut az eszünkbe, hogy a fiatalok részt vehetnek, és mint hallgatag közönség/befogadó a felnőttek által kezdeményezett és irányított programokat, eseményeket végignézhetik, meghallgathatják. Az sem ritka, hogy a részvétel csak egy kis szelete érint meg bennünket, a parlamenti választásokon való részvétel képében. A részvétel azonban ennél jóval többet jelent. A kiadvány célja az ifjúsági részvétel valódi, széleskörű jelentésének megismertetése és a fiatalok cselekvési helyzetének bemutatása. A szerző szándéka, hogy új korszakot nyissunk az ifjúsági szakmában a részvétellel kapcsolatos felfogások elterjesztésével.
A Fiatalok társadalmi részvétele kiadvány letölthető a
www.mobilitas.hu/niida oldalról illetve megrendelhető az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodában (52/531-053, -054; banszegi.zsuzsanna@mobilitas.hu). A kiadvány ingyenes, a postaköltséget a megrendelő fizeti. 


A NIOK Alapítvány hirdetése



További (letölthető) információk :