A kuratórium elnökének, illetve tagjának kinevezése nem hoz létre munkaviszonyt, ugyanakkor a törvény nem tartalmaz arra vonatkozó rendelkezést, hogy állhat-e az alapítvánnyal munkaviszonyban a kuratórium elnöke vagy tagja. Erre tekintettel álláspontunk szerint nem zárható ki a munkaviszony létesítése. Ebben az esetben arra mindenképpen figyelemmel kell lenni, hogy önmaga felett a munkáltatói jogokat senki nem gyakorolhatja, így a kuratórium elnöke felett a teljes kuratórium, mint testület gyakorolhatja a munkáltatói jogokat.

Fontos tudni, hogy az alapító okiratnak tartalmaznia kell a kuratóriumi tagsági díjazás megállapításának szabályait. Amennyiben az alapítványnak munkavállalója van - így természetesen akkor is, ha a kuratórium elnöke, vagy tagja az alapítvánnyal munkaviszonyban áll - az alapító okiratnak tartalmaznia kell az alapítvány munkavállalóival szemben a munkáltatói jogok gyakorlójának a meghatározását.

Fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy amennyiben a kuratórium elnöke vagy tagja munkaviszonyban áll, a visszahívása esetén a munkaviszonya megszüntetéséről is gondoskodni kell. Nehézséget jelenthet, hogy míg a kuratórium elnökét vagy tagját az alapító hívhatja vissza, a munkaviszony megszüntetésére ő nem jogosult, mert nem az alapítvány képviselője, így a munkaviszonyt a munkáltatói jogok gyakorlója szüntetheti meg.

A fenti nehézségek miatt bár a jogszabály álláspontunk szerint nem zárja ki azt, hogy a kuratórium elnöke vagy tagja az alapítvánnyal munkaviszonyban álljon, ezt a megoldást nem javasoljuk.

 

Alapítvánnyal kapcsolatos és a kuratóriumra vonatkozó további kérdéseket a Tudástár rovat Alapítvány téma alatt talál.