Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Az aces (Academy of Central European Schools) ötödik alkalommal hirdeti meg pályázatát nemzetközi iskolai együttműködések számára. Az önkéntesség európai éve szellemében az idei téma: “A társadalmi hídépítés – vállaljunk önkéntes közösségi munkát!”
A pályázaton számos témában lehet indulni, például tanulási nehézségekkel küzdő kortársaikat támogató iskolatársakkal, idősek otthonaiban tartott koncertekkel, fiatal és idős emberek közös környezetvédelmi tevékenységeivel vagy a hátrányos megkülönböztetés ellen közösen szervezett kezdeményezésekkel. A „2011, az önkéntesség éve Európában” program egyik célkitűzése, hogy erősítse a szabadidejükben fizetség nélkül dolgozó emberek elkötelezettségét és láthatóvá tegye tevékenységüket.

Magyar iskolákat keresünk!
A versenyben 15 ország vesz részt, hazánkból is várják a jelentkezőket. A pályázati anyagokat, projekt terveket 2011. április 30-ig lehet benyújtani, közülük a legjobbakat egy nemzetközi zsűri választja ki. A nyertesek anyagi támogatást kapnak, támogatják őket a projekt megvalósítása során és meghívást kapnak a nemzetközi egyeztetésekre is. A www.aces.or.at honlapon található online partnerkereső a közös érdeklődési területek és igények alapján segíti az iskolákat az “ideális partner” megkeresésében. Az iskolák partnereikkel együtt közösen valósítják meg ötleteiket.

aces - Academy of Central European Schools - Közép-európai Iskolai Akadémia
Az aces iskolai hálózatot 2006-ban hozta létre az ERSTE Alapítvány. A szlovák VČELÍ DOM nonprofit egyesülettel együttműködésben az osztrák Interkulturelles Zentrum koordinálja a kezdeményezést. Az aces célja a közép- és dél- kelet-európai tanárok és diákok összekapcsolása, illetve ezen keresztül az országhatárok ledöntése. A kezdeményezést az összes résztvevő ország oktatásügyi minisztériuma támogatja. Eddig körülbelül 16 000 diák és 2 000 tanár vett részt az aces programjaiban.

A projektverseny témája: “Társadalmi hídépítés – vállaljunk önkéntes közösségi munkát!”
Beadási határidő: 2011. április 30.
Résztvevő országok: Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Csehország, Magyarország, Koszovó, Makedónia, Moldávia, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia.

  Kapcsolat: Interkulturelles Zentrum, Reinhard Eckert reinhard.eckert@iz.or.at, T:+43(0)1/5867544
További részletes információk: http://www.aces.or.at