Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Nemzetközi partnerségi projektek köznevelésben érintett intézmények számára, amelyek középpontjában az innováció és a jó gyakorlatok cseréje áll.

Köznevelési stratégiai partnerségek

1. A pályázattípus célja

Fő célja, hogy a köznevelésben lehetőséget biztosítson új és innovatív gyakorlatok, módszerek kidolgozására, terjesztésére és alkalmazására a köznevelési intézmények és/vagy más, a köznevelésben érintett intézmények által megvalósított nemzetközi partnerségi projektek keretében. A vállalt célok, a várt hatás, az elérni kívánt eredmények függvényében a projektek méretükben és tevékenységeikben is különbözőek lehetnek.

Innovációt támogató partnerségek

  • Olyan projektek, ahol a partnerek a nemzetközi együttműködés keretében vállalják a projekt céljaihoz kapcsolódó, magas minőségű, innovatív szellemi termékek fejlesztését vagy átvételét, adaptálását.
  • Ezekben a projektekben a nemzetközi partnertalálkozók és az igény esetén tervezett további beépített mobilitási tevékenységeken felül szellemi termék fejlesztése vagy átvétele is történhet. Az elkészült vagy átvett szellemi termékek terjesztésére, népszerűsítésére külön események szervezhetők.

Jó gyakorlatok cseréjét támogató partnerségek

  • A projektek egy részében az egymástól tanulás, a jó gyakorlatok cseréje, a nemzetközi együttműködések megalapozása és kibővítése, kisebb eredményeken való közös munka, azok összegzése, terjesztése, valamint a résztvevők és szűkebb-tágabb környezetük képzése, fejlesztése a cél.
  • Ezekben a projektekben egymáshoz szervezett partnertalálkozók és igény esetén további beépített mobilitási tevékenységek segítségével valósul meg a tapasztalatcsere.

 A különböző volumenű projektek az arányosság elve alapján azonos eséllyel indulnak.

2. Pályázásra jogosultak köre

Óvodák, általános iskolák, gimnáziumok, szakközépiskolák, szakiskolák, kollégiumok, alap- vagy középfokú művészeti iskolák valamint bármely, az oktatás, a képzés vagy a munkaerőpiac területén aktív köz- és magánintézmények.

3. Támogatható tevékenységek

  • Bármilyen témájú projekt megvalósítható, ami kapcsolódik a közneveléshez, óvodai vagy iskolai keretek között elvégezhető tevékenységekre épül, és összhangban van a Stratégiai partnerségek pályázattípus célkitűzéseivel.
  • A projektekben rövid vagy hosszú távú külföldi tanári és tanulói tevékenységek is megvalósíthatók, mint például:
    • rövid távú diákcsere (min. 5 nap; max. 2 hónap);
    • hosszú távú diákmobilitás, melyben legalább 14 éves diákok folytathatják tanulmányaikat a partnerségben részt vevő bármelyik iskolában minimum 2, de akár 12 hónapon keresztül;
    • rövid távú vegyes típusú (blended) diákmobilitás (min. 5 nap; max. 2 hónap);
    • hosszú távú oktatási vagy képzési célú tevékenység, melyben tanárok pedagógiai munkát végeznek a partnerségben részt vevő bármelyik iskolában minimum 2, de akár 12 hónapon keresztül;
    • munkatársak közös, rövid távú képzése, mely keretében a partnerségben részt vevő intézmények pedagógusai minimum 3 napos, de két hónapnál nem hosszabb közös képzésen vesznek részt.

4. Programban részt vevő országok

Programországok:
Az Európai Unió tagállamai, beleértve az országok tengerentúli területeit is: (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxembourg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia, Svédország)

Nem EU-tag programországok: Izland, Liechtenstein, Norvégia, Törökország, Macedónia

5. Pályázati feltételek

  • Minimum 3 programország egy-egy intézményének kell együttműködnie a partnerség keretében.
  • A projektek időtartama 12 és 36 hónap között lehet.
  • A minőségi megvalósítás érdekében javasoljuk, hogy egy intézmény (tagintézményenként vagy iskolarendszerű képzést folytató telephelyenként) legfeljebb két pályázatot nyújtson be, figyelembe véve az éppen futó projekteket is.

6. Prioritások

Az oktatás és képzés területén az alábbi horizontális prioritások kerültek meghatározásra:

  • Alap- és transzverzális készségek fejlesztése;
  • Társadalmi összetartozás: Szociális, civil és interkulturális kompetenciák fejlesztése, küzdelem a diszkrimináció, a szegregáció, a társadalmi erőszak bármilyen formája ellen, a hátrányos helyzetű tanulók tanulási eredményeiben jelentkező egyenlőtlenségek csökkentése;
  • Nyitott és innovatív oktatás digitális területen;
  • Felkészült oktatók;
  • Készségek és képesítések átláthatósága és elismerése;
  • Fenntartható beruházás, teljesítmény és hatékonyság növelése az oktatás - képzésben.

A köznevelési projektek esetében európai prioritás:

  • A tanári szakmák szakmai profiljának megerősítése azáltal, hogy a legjobb tanárjelöltek számára vonzóvá teszik a szakmát, támogatják a tanárokat és vezetőket abban, hogy kiváló munkát végezzenek az összetett iskolai szituációk kezelésében, valamint új módszereket és eszközöket alkalmazzanak.
  • Az alapkészségek terén mutatott alacsony teljesítmény javítása hatékonyabb oktatási módszerek révén.
  • Az iskolák támogatása a korai iskolaelhagyók és a hátrányos helyzetű tanulók kezelésében, különösen olyan projektek révén, amelyek célja a belső együttműködés, valamint a szülőkkel és más külső érintett szereplőkkel való együttműködés fejlesztése.
  • A kora gyermekkori nevelés és gondozás minőségének és szolgáltatásainak javítása a jobb tanulási eredmények és az iskola sikeres elkezdésének biztosítása érdekében, különösen olyan projektek révén, amelyek célja a kora gyermekkori nevelés és gondozás holisztikus és életkorhoz igazított pedagógiai keretének fejlesztése.

 Európai prioritások a hazai környezetben

2017-től a nemzeti irodáknak lehetőségük van kiemelni a Stratégiai partnerségek pályázati prioritásai közül azokat, melyek különösen fontosak és relevánsak a hazai oktatási környezetben. A magyar intézmények által 2017-ben benyújtandó köznevelési témájú stratégiai partnerség pályázatok esetében ezek a prioritások az alábbiak:

  • Nyitott és innovatív gyakorlatok a digitális oktatás területén;
  • A tanári szakmák szakmai profiljának megerősítése.

Amennyiben a tartalmi értékelés során a szakértők úgy ítélik meg, hogy a benyújtott pályázatban bemutatott projektben ezen prioritások bármelyike érvényesül, a pályázat relevancia része igen erősnek minősül.

7. Köznevelési stratégiai partnerségek regionális együttműködések működését támogató fókusszal

Az Erasmus+ stratégiai partnerségek pályázattípus köznevelési szektora megkülönböztetett figyelemben részesíti a különböző régiók oktatási hatóságai által létrehozott együttműködéseket.  Ennek a speciális együttműködési formának a célja, hogy lehetőséget biztosítson régiók, térségek közötti tapasztalatcserére, jó gyakorlatok cseréjére, új és innovatív gyakorlatok, módszerek megismerésére, terjesztésére és alkalmazására a köznevelés területén úgy, hogy az eredmények továbbadása a részt vevő oktatási hatóságok együttműködésében történjen. Az Európai Bizottság azokat az együttműködéseket támogatja ezen a kategórián belül, amelyekben olyan oktatási hatóságok vesznek részt, amelyeknek komoly ráhatása van az adott térség, régió oktatására, ilyenek például az iskolák, óvodák fenntartói. Akkor tekinthető regionális köznevelési stratégiai partnerségnek egy projekt, ha az együttműködés céljai az adott régió köznevelési intézményeinek fejlesztését szolgálják, valamint ha a projektben részt vevő minimum 3 különböző országbeli intézmény közül legalább 2 különböző országból származó oktatási hatóság.

Miért érdemes köznevelési regionális együttműködésekben gondolkodni?

  • az oktatási intézmények szűkebb környezetében alakulnak ki szakmai kapcsolatok;
  • nemcsak az oktatás szereplőivel közösen zajlik a munka, hanem más szektorok szereplői is részt vesznek az együttműködésben;
  • a jó gyakorlatok, innovatív termékek közvetlenül a fenntartó szintjén válnak láthatóvá és terjeszthetővé;
  • lehetőség van arra, hogy az oktatás fejlesztésére hatást gyakorló hatóságok és iskolák szorosabban működjenek együtt.

8. Támogatás mértéke

Az igényelt támogatás mértéke attól függ, hogy a pályázatukban milyen tevékenységek megvalósítását tervezik. A Stratégiai partnerségen belül minden intézmény saját összegre pályázik, de a partnerek által igényelt támogatások összege nem haladhatja meg a partnerség egészére meghatározott maximális összeget, ami havonta 12.500 euró. Ennek értelmében egy 12 hónapos futamidejű projekt esetén a partnerség egésze által igényelhető összeg legfeljebb 150.000 euró lehet.

forrás, bővebben: tka.hu