Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Magyarország területén élő bármely közösség pályázhat, aki a környezetében lévő elszürkült, leromlott, vagy csak egyszerűen színtelen közösségi térben található beltéri falfelületet szeretné színekkel újravarázsolni. Közösségnek minősül minden magyarországi székhellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, társadalmi, civil szervezet, önkormányzat, intézmény, magánszemély(ek) vagy magánszemélyek által létrehozott ad hoc csoportosu-lás (különösen, de nem kizárólagosan: társasházi közösségek, lakóközösségek, polgári jogi társaságok, szomszédok, baráti közösségek) függetlenül jogi státusuktól.

A pályázatból – jogi státusától függetlenül – ki van zárva minden olyan közösség, amelynek elsődleges célja profitorien-tált, üzletszerű gazdasági tevékenység, továbbá nem pályázhat olyan közösség, magánszemély, amely elsődlegesen poli-tikai tevékenységet folytat, vagy olyan közösség, amely a közvélekedés szerint elsődlegesen politikai tevékenységet folytató szervezettel áll kapcsolatban. Közösségi térben található felületnek számít minden olyan szilárd burkolatú építmény, amely az adott település, településrész, kerület stb. olyan részén helyezkedik el, vagy olyan funkciót tölt be, amely alapján a helyi közérdeklő-désben számottevőnek minősül, illetve helyi szinten relatíve sokan látják/használják.

Annak érdekében, hogy a lehető legtöbb helyszínen tudjunk színt vinni a közösségek életébe, a pályázaton nem indul-hatnak azok a közösségek, amelyek az előző évek bármely pályázatán nyertesek voltak (ide értve a különdíjas, vígaszdí-jas és egyéb támogatott festéseket), illetve nem nyújtható be pályázat arra az építményre (vagy az épülettel szerves egységet képező építményre), amely az előző évek nyertes pályázatain (ide értve a különdíjas, vígaszdíjas és egyéb támogatott festéseket) érintett volt.

A Let’s Colour pályázatra kizárólag festeni kívánt beltéri falfelületekkel lehet pályázni, a festésre kerülő minta, design, grafika megtervezése része a nyereménynek.

A pályázók 2 (kettő), egymástól teljesen független kategóriába sorolva versengenek a szavazatokért. A kategóriákat az egyes települések lélekszáma alapján határozzuk meg, az alábbiak szerint:

  1. kategória: legfeljebb 10.000 lakosú települések
  2. kategória: 10.000 lakos feletti települések.

Az egyes települések lélekszámát a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) által kiadott, 2015 januárjában publikált “A Magyar Köztársaság helységnévkönyve” c. kiadványában szereplő lélekszámok alapján soroljuk kategóriákba, ettől semmiféle eltérés nem engedélyezett, akkor sem, ha a KSH adatai esetleg eltérnek a jelenlegi valós adatoktól.

Az egyes kategóriák pályázói tehát egymástól függetlenül, a saját kategóriájuk többi pályázójával versengenek.

A szavazás eredményeként mindkét kategóriában az első 3 (három) pályázat (kategóriánként az első három legtöbb szavazatot kapott pályázat) kerül a döntőbe. A szavazás célja tehát kizárólag a döntőbe történő bejutás. A döntőbe jutott, kategóriánkénti 3-3 pályázat közül egy szakmai zsűri választja ki a kategóriánkénti 1-1 nyertest. Az értékelés során a zsűri nem veszi figyelembe a szavazás során elért helyezéseket, a döntőbe jutott pályázatok tehát már ismét egyenlő eséllyel indulnak a nyereményért.

forrás, bővebben: letscolour.hu