Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A CIB Alapítvány pályázatának célja a korai fejlesztésre szoruló gyermekek esélyegyenlőségének, életminőségének javítása, fejlesztésük támogatása, a velük foglalkozó szakemberek, oktatók, szülők, és egyéb támogatói csoportok segítése. A pályázat keretében 2016-ban összesen 20 millió forint összegű támogatás kerül szétosztásra, az egy pályázatra adható minimális támogatási összeg 2 millió forint.

Az Alapítvány olyan közhasznú szervezetek jelentkezését várja, akik főként az újszülött és 8 éves kor közötti gyermekekkel foglalkoznak. A pályázatra jelentkezni lehet a korai oktatást és gondoskodást biztosító szolgáltatásokkal, a veszélyeztetett gyermekek kiszűrését segítő, diagnosztikai és gyógyítási szolgáltatásokkal, de akár a korai gondozást végző szakemberek közösségének létrehozásával, beltéri és kültéri tanulási környezet kialakításával, illetve a társadalmi tudatformálást végző kezdeményezésekkel.

Február 1-től két hónapig érkezhetnek be a CIB Alapítványhoz azok a pályázati anyagok, amelyek megfelelnek az alapítvány honlapján www.cib.hu/cibalapitvany található részletes pályázati kiírásnak. A támogatás odaítéléséről június 1-ig döntés születik. A pályázatok beadási határideje: 2016. március 31.

Elsősorban új programjaik megvalósításához pályázhatnak támogatásért a szervezetek, de nem kizáró ok, ha már meglévő kezdeményezés fejlesztésével, folytatásával jelentkeznek. A beérkezett anyagokat egy háromfős, független bíráló bizottság fogja egységes értékelési rendszer alapján előzetesen pontozni, a legtöbb pontot elért pályázók között pedig a kuratórium dönt a támogatás odaítéléséről.

A CIB Alapítvány az elmúlt több mint 10 évben nagyságrendileg 100 projekt megvalósításához összesen 300 millió forintot meghaladó támogatással járult hozzá.