Az alapítvány az alapító által az alapító okiratban meghatározott tartós cél folyamatos megvalósítására létrehozott jogi személy. Az alapító az alapító okiratban meghatározza az alapítványnak juttatott vagyont és az alapítvány szervezetét. (Ptk. 3:378. §)

Az alábbiakban összefoglaljuk az alapítvány létrehozásának, működtetésének és a megszüntetésének főbb vonalait, bővebb információt a Ptk. vonatkozó paragrafusaiban, valamint a Tudástár Alapítvány rovatában talál.

Alapítás:

Alapítvány létrehozásának célja nem szükséges az, hogy közérdekű legyen, de tartós célra kell létrehozni.

Alapító lehet magánszemély, lehet több személy együttesen, vagy jogi személy is.

Az alapító saját elhatározása alapján, alapító okiratban hozza létre az alapítványt, melyben meghatározza többek közt az alapítvány nevét, székhelyét, az alapítás célját, az alapítvány kezelő / döntéshozó szervét.

A létrehozáshoz alapító vagyon szükséges, amelyet az alapító bocsát a szervezet rendelkezésére.

Az alapítvány létrehozásáról az Alapítvány alapításának lépései útmutatónkban talál további információt.

Működés:

Vannak zárt alapítványok, döntő többségük azonban nyitott.

A kuratórium vagy egyszemélyi kurátor irányítja a szervezet működését. A kuratórium (kurátor) az alapítvány ügyvezető szerve. A kuratórium tagjai az alapítvány vezető tisztségviselői.

A kuratórium három természetes személyből áll, akik közül legalább kettőnek állandó belföldi lakóhellyel kell rendelkeznie, de ettől a rendelkezéstől a többségi álláspont szerint az alapító okirat eltérhet.

Az alapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója nem lehet a kuratórium tagja.

Az alapító és az alapító hozzátartozói nem lehetnek többségben a kuratóriumban.

A kuratóriumi tagokat határozott vagy határozatlan időre lehet kijelölni vagy megválasztani.

A kuratórium tagját megbízatásának lejárta előtt az alapítványi cél megvalósításának közvetlen veszélyeztetése esetén az alapítói jogok gyakorlója hívhatja vissza.

Az alapítványnál létesített egyéb alapítványi szervek nem csorbíthatják a kuratórium, a felügyelőbizottság és a könyvvizsgáló jogait.

Az alapítvány az üzleti év könyveinek lezárását követően az üzleti év utolsó napjával, illetve a megszűnés napjával köteles beszámolót készíteni.

Változás vagy megszűnés:

Az alapítvány más jogi személlyé nem alakulhat át. Alapítvány csak alapítvánnyal egyesülhet és csak alapítványokra válhat szét.(Ptk. 3:402. §)

A már nyilvántartásba vett szervezet nyilvántartási adatait érintő változás esetén induló eljárás a változásbejegyzési eljárás, melynek célja, hogy a bíróság a változásokat a nyilvántartásán átvezesse.

Az alapítvány megszűnik, ha a célját megvalósította, ha céljának megvalósítása lehetetlenné vált, vagy ha az alapítvány három éven át a célja megvalósítása érdekében nem folytat tevékenységet. (Ptk. 3:403. § (1))

Az alapító nem szüntetheti meg az alapítványt. (Ptk. 3:403. §(2))

Hatályos jogszabály az alapítvány működésével kapcsolatban: Ptk. 3:378. § - 3:404. §