Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A Reménység Magjai Alapítvány pályázatot hirdet igazgatói munkakör betöltésére

Főbb feladatok:

A Reménység Magjai Alapítvány tevékenységének irányítása, mely magában foglalja

  • az alapítvány képviseletét és bemutatását keresztény gyülekezetek és szervezetek felé, valamint a szolgálat megjelenítését az online térben és a média egyéb felületein,
  • innovatív gyermek- és tinédzsertanítói képzéskínálat fejlesztését és értékesítését, az alapítvány tanári csapatának koordinálását, utánpótlás-nevelését, valamint a gyermek- és tinitanítók közti online közösségépítést,
  • bibliai alapokon nyugvó, korszerű és kreatív gyermek- és ifjúsági tananyagok fejlesztését és értékesítését,
  • a szolgálat működtetéséhez és fejlesztéséhez szükséges támogatók felkutatását és bevonását.

Munkakör betöltésének feltételei:

  • érett keresztény vezető, szervezői-vezetői gyakorlattal
  • az alapítvány hitvallásával és küldetésével való egyetértés
  • felekezetközi szemlélet
  • gyülekezeti gyermekek és gyermektanítók felé való szolgálatban szerzett tapasztalat
  • jó kapcsolatteremtési, kapcsolatépítési és motiválási készség
  • innovatív, rugalmas, az újdonságokra nyitott gondolkodásmód
  • önálló munkavégzésre való képesség
  • felsőfokú végzettség
  • tárgyalóképes angol nyelvtudás
  • felhasználói szintű informatikai ismeretek (MS Office, közösségi média felületei)

Munkakör betöltése során előnyt jelent:

  • B kategóriás jogosítvány

Munkavégzés helye, módja: Budapest központú, országos hatókörű teljes állású munka vagy vállalkozói szerződés. Fizetés megállapodás szerint.

Jelentkezés: Fényképes önéletrajz, motivációs levél, ajánlólevél (referencia) megküldése a schandrea@remaalapitvany.hu címre.

Jelentkezési határidő: 2020. április 15.