Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Az Autonómia Alapítvány részállású önkéntes koordinátort keres

Az önkéntesek az alapítvány roma integrációs alaptevékenysége mellett a Startvonal programban vesznek részt, mely hátrányos helyzetű fiatalok készségfejlesztését, pályaorientációját fejleszti azzal a céllal, hogy sikeresen végezzék el tanulmányaikat és képzettségüknek megfelelő munkát találjanak.

Bővebben a projektről itt tud olvasni >>>>>>>

A projekt megvalósítási helyszínei: Miskolc, Budapest és Gyöngyös/Hatvan, illetve ezen városok vonzáskörzete.

Önkéntes koordinátor feladatai

  • Önkéntes feladatok, igények összegyűjtése a munkatársak, programok részéről;
  • önkéntesek bevonása, felkészítése;
  • önkéntesek munkájának szervezése, támogatása, értékelése együttműködésben a programok munkatársaival;
  • az elvégzett feladatok adminisztrációja.

Önkéntesek által végezhető feladatok

  • Események szervezésében, lebonyolításában való részvétel;
  • diákok szaktárgyi korrepetálása;
  • szakmák, munkalehetőségek bemutatásában való részvétel;
  • fiatalok számára szervezett képzések tartása, illetve támogatása;
  • adminisztratív feladatok ellátása.

Elvárások

  • Minimum érettségi;
  • minimum 3 év releváns tapasztalat;
  • minimum 2 éves önkéntes tapasztalat;
  • minimum 2 éves koordinátori, illetve vezetői tapasztalat;
  • jó kommunikációs és kapcsolatépítő készség;
  • dinamikus, energikus személyiség;
  • emberközpontú megközelítés;
  • precíz, rugalmas munkavégzés.

Előnyt jelent

  • Hátrányos helyzetű célcsoporttal szerzett tapasztalat;
  • releváns felsőfokú végzettség;
  • önkéntes koordinátori tapasztalat;
  • B kategóriás jogosítvány;
  • angol nyelvtudás.

A szerződés időtartama határozott, 24 hónapos.

Munkába állás: lehetőleg 2019. november, illetve december.

A foglalkoztatás részidős, óraszám megegyezés szerint

Bérezés: megegyezés szerint.

Önéletrajzát és motivációs levelét kérjük a palyazat@autonomia.hu email-címre küldje 2019. november 10-ig.