Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A Budapesti Fesztiválzenekart a világ 10 legjobb szimfonikus zenekara között tartják számon: rendszeresen fellépünk a világ legjelentősebb koncerttermeiben, New York-tól Londonig, Berlintől Bécsig. A zenekar költségvetésének legnagyobb részét a magyar állam, illetve a Fővárosi Önkormányzat biztosítja, emellett célunk a vállalati partnerek biztosította bevételek növelése, ehhez keressük tapasztalt és kreatív új munkatársunkat. Új vállalati kapcsolatok menedzserünk egy világszínvonalon dolgozó csapat tagja lehet, ahol a kollégák legalább annyit nevetnek együtt, mint amennyit dolgoznak, mindenben támogatják egymást és akik, miközben együtt járnak a zenekar koncertjeire, büszkék rá, hogy egy világszínvonalú zenei együttes munkáját támogatják.

A POZÍCIÓ LEÍRÁSA:

A Budapesti Fesztiválzenekar olyan vállalati kapcsolatok menedzsert keres, aki munkájával és tapasztalatával hozzá tud járulni a szervezet anyagi biztonságának megőrzéséhez. A menedzser-igazgató beosztottjaként felel a fundraising célok eléréséért, a támogatók és partnerek igényeinek teljesüléséért, feladatai közé tartozik az üzleti kapcsolatépítés és gondozás, illetve az éves nettó 50 millió forintos szponzorációs cél elérése. 

A POZÍCIÓ FELADATKÖREI:

  • Folyamatos kapcsolattartás a magyarországi és a nemzetközi vállalati szektor képviselőivel
  • Egyedi szponzorációs lehetőségek kidolgozása
  • Támogatási lehetőségek feltérképezése, ajánlatok kidolgozása, szerződések kötése és a vállalások végigkövetése
  • B2B rendezvények és egyéb kapcsolattartási lehetőségek kidolgozása, szervezése
  • Nemzetközi partnerkapcsolatok menedzselése
  • Együttműködés a zeneigazgatóval, a kuratóriummal, a BFZ Támogatói Klubjának menedzserével, a kommunikációs csapattal és más kollégákkal

ELVÁRÁSOK:

  • Minimum 5 éves B2B sales, illetve fundraising tapasztalat, kulturális vagy nonprofit tapasztalat előny, de nem feltétel
  • Felsőfokú végzettség
  • Élő, széleskörűen kiterjedt kapcsolatrendszer
  • Elkötelezettség a zenekar fő céljai és értékei mellett: innováció, értékteremtés, nyitottság, tolerancia, szociális érzékenység
  • Kiváló kapcsolatteremtő képesség
  • Kiváló kommunikációs és interperszonális képesség szóban és írásban, magyar és angol nyelven
  • Kreativitás az egyedi támogatói/fundraising ötletek megalkotásához
  • Önálló munkavégzés, figyelem a részletekre
  • Rugalmasság (utazások, esti munkavégzések, hétvégék)

AMIT AJÁNLUNK:

  • A világ egyik legjobb zenekarával való együttműködés
  • Kiváló csapatszellem
  • Koncertlátogatások, turné részvétel
  • Piacképes alapbér és motiváló jutalékrendszer
  • Teljes munkaidős, bejelentett munkaviszony
  • Óbudai irodai munkavégzés, heti 1 nap home office lehetőség

JELENTKEZÉS:

Ha úgy érzi, Ön a tökéletes jelölt, adja el magát nekünk: önéletrajzát és motivációs levelét az alábbi címre várjuk, legkésőbb 2021. június 27-ig!

Szántó Ildikó

a menedzser-igazgató személyi asszisztense

ildiko.szanto@bfz.hu