Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Egyre többször előfordul, hogy egy-egy napon több rendezvényt is meg kellene valósítanunk, ami az állandó csapatunk kapacitásaiba már nem fér bele, ezért ezen rendezvények előkészítéséhez és lebonyolításához „beugrós” rendezvényszervező / bankett menedzser kollégá(ka)t keresünk. A rendezvények időpontjai változóak, vannak hétköznapokon és hétvégéken (jellemzően szombaton), napközben és este is. A rendezvényeket általában már 1-2 hónappal előre tudjuk, így a „beugrások” előre jól tervezhetőek.

Ami a Te dolgod lenne:

  • Részvétel a rendezvények előkészítésében (egyeztetések az ügyféllel, helyszínbejárás, stb.)
  • Egyeztetés a konyhával (menü, speciális igények)
  • Eszközigény összeállítása, ha szükséges, egyeztetés külsős eszközszállítókkal (pl. sátor)
  • Forgatókönyv összeállítása
  • Eszközök összekészítése
  • A rendezvény napján a teljes körű helyszíni menedzsment
  • Adminisztráció (számlák, stb.)

Amit mi intézünk:

  • Az árazás, ajánlatok kiadása
  • A rendezvényes staff toborzása
  • Minden, ami a konyha feladata

Ami fontos:

  • Legyen tapasztalatod a rendezvény catering konkrét megvalósításában (terítés, tálalás, ételek kezelése, italpult előkészítése, stb.)
  • Nem kérünk állandó rendelkezésre állást, de annyit igen, hogy ha egy rendezvényt bevállalsz, akkor azt később már ne mondd le, mert az akkor már komoly gondot okoz…
  • Legyen B kategóriás jogosítványod és vezetési tapasztalatod

Ami nem feltétel, de előny:

  • Ha már vezettél kisteherautót
  • Ha van konyhai tapasztalatod is
  • Ha beszélsz angolul
  • Ha van saját autód (ha használnod kell, a költségét természetesen térítjük)

Amit ajánlunk:

  • Egy barátságos csapatot, akikkel dolgozni fogsz
  • Az élményt, hogy a munkád társadalmilag fontos célokat is szolgál
  • A tevékenységünk jellege miatt általában jófej és hálás ügyfeleket, akikkel dolgozni fogsz

A fizetés órabéres alapon egyszerűsített foglalkoztatással történik (az órabérben a ténylegesen a projekttel töltött időt számoljuk, nem csak a rendezvény idejét).

Ha magadra ismertél a fentiekben és szívesen dolgoznál velünk, akkor kérünk, hogy jelentkezz nálunk a jotekonyha@elelmiszerbank.hu e-mail címen, a jelentkezéshez csatolj légyszíves egy CV-t és írd meg azt is, hogy mennyi az a nettó órabér, amennyiért szívesen dolgoznál nálunk.