Címke: egészségügy
2012. október 05.
'Az, hogy futással keressünk támogatókat egy nemes cél érdekében, igazán nagyszerű. Könnyebb úgy embereket rávenni az adományozásra, ha látják, hogy a csapat tagjai is kiveszik részüket a »munkából«' - vallja Buczkó Balázs referens. Az Oktatási Hivatal (OH) munkatársa a szervezet OH-Sokk elnevezésű csapatának tagjaként teljesíti a maratoni váltó távot október 7-én az Élménykülönítmény jótékonysági futásán. A beteg gyereket kívánja segíteni Bánfi Ilona is, az OH másik, rOHam nevű csapatának tagja, illetve más-más csapatban Lipcsei Betta Sport Tv műsorvezetője és Szalay Tamás Lajos, a Népszabadság újságírója.
2014. augusztus 05.
Az amerikai kórház a Magyar Nemzet érdeklődésére megerősítette, hogy hozzájuk nem érkezett daganatos magyar gyermek.
2014. szeptember 24.
Te is elkötelezett kávé imádó és rendszeres fogyasztó vagy? El sem tudnál képzelni egy napot a forró fekete lé nélkül? Nem vagy egyedül. Mi lenne, ha ezúttal a jótékonyság jegyében kávéznál?
2013. február 21.
Már csak két napja maradt a hazai betegszervezeteknek, hogy (péntek éjfélig) jelentkezzenek az NBF számukra fontos tagozataiba. Eddig már több mint 60 szervezet jelentkezett a Nemzeti Betegfórumba.
2012. február 10.
Az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. információs napot szervez 2012. február 21-én a TÁMOP-6.2.4/A/11/1 jelű, Foglalkoztatás támogatása A) komponens: Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények számára című pályázati felhívás kapcsán.
2013. augusztus 01.
Önkéntesek festik le a Józsefvárosban, a Kerepesi utat a Keleti pályaudvartól elválasztó falat 500 méter hosszan a Let's Colour Egyesület szervezésében augusztus 3-án, az akcióra még várnak jelentkezőket.
2012. április 03.
Kódszám: TÁMOP-6.1.2/11/3
2012. február 20.
Az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. információs napot szervez 2012. március 5-én, március 8-án és március 12-én a TÁMOP-6.1.2/LHH/11/B valamint a TÁMOP-6.1.2/11/3 jelű, „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben” valamint az „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok a kistérségekben” című pályázati felhívás kapcsán.
2012. szeptember 06.
Szeptember 6-án, ma van a legújabb Sportos Csütörtök a Médiaunió Alapítvány jóvoltából – Most Tai Chi-edzés lesz a Sportplaccon
2014. július 29.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János figyelmét is felhívta a jogszabályi háttérre az alapvető jogok biztosa. Székely Lászlónál civil szervezetek tettek panaszt.
2017. március 24.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkársága információs napot szervez az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett EFOP-2.2.18-17 – „Betegbiztonság növelését célzó komplex infrastrukturális fejlesztések az egészségügyi ellátórendszerben” című felhíváshoz kapcsolódóan.
2011. október 19.
Levélben fordultak a szenvedélybetegeket és a pszichiátriai betegeket ellátó közösségi szolgálatok Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez azt kérve tőle: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a 2011-es szinten biztosítva legyen a feladataik ellátásához szükséges forrás - tájékoztatták a szervezetek kedden az MTI-t.

Címkék