Találatok a következő címkére: egészségügy

Szoftverlicencekre hivatkozva razziáztak orosz civileknél

Az orosz államügyészség több civil szervezetnél is házkutatást tartott, az akciók során számítógépeket foglaltak le. Az ügy kapcsán Párizs tiltakozott, a német külügyminisztériumba pedig berendelték az orosz nagykövetet.

Közjótett 4

Ezúton szeretnénk figyelmébe ajánlani, az Önkéntesség Európai Évének egyik kiemelt rendezvénysorozatát a Közjótett 4.-t, amely 2011. április 7-21 között kerül megrendezésre a Budapesti Corvinus Egyetemen a Hallgatók a Közösség Szolgálatában Országos Egyesület (HAKÖSZ) szervezésében.

Balog: 105 milliót kap a Pető Intézet

Az állam az eddigieken túl további 105 millió forinttal egészíti ki a Pető Intézet támogatását, jelentette be csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, miután tárgyalt Schaffhauser Franzcal, a Pető Intézet rektorával.

Közvetlen állami fenntartásba kerülhet a Pető Intézet

Közvetlen állami fenntartásba kerülne a budapesti Pető Intézet egy, az emberi erőforrások minisztere által támogatott javaslat szerint, így működtetését a kormány garantálná - erről Maruzsa Zoltán felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár beszélt csütörtökön egy müncheni világkongresszuson.

Gombold újra!

Öltözéktervezési pályázatot hirdetnek alkotóknak és alkotócsoportoknak Gombold újra! címmel.

Ombudsman: Kishantos méltó az alkotmányos védelemre

A biogazdálkodás eredményeként évtizedek alatt létrejött környezeti értékek méltók az alkotmányos szintű védelemre - olvasható az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének állásfoglalásában, amelyet a Kishantosi Nonprofit Kft. panasza mentén folytatott vizsgálat alapján írt. Székely László ombudsman és helyettese, Szabó Marcel a vidékfejlesztési minisztert intézkedési terv kidolgozására kérte.

Mennyire zöld az új alkotmány?

A greenfo arra volt kíváncsi, hogy a jelenleg hatályos alkotmányhoz képest az egészséges környezethez való jog kiteljesedik-e, és a jövő nemzedékekért való felelősség megjelenik-e az új szabályozásban.

Gyermekklinikát támogat az Amway

A SOTE I. sz. Gyermekklinikájának Intenzív Osztálya ismét segítséget kapott az Amway-től. A közel 2,3 millió forintot orvosi műszerekre költik.

Civil kábítószerügyi ombudsman lesz mostantól Magyarországon

Drogszakmai Civil Ombudsman és a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület is indul Magyarországon. Ezt négy drogszakmai ernyőszervezet jelentette be csütörtöki közös fórumán. Az itthon egyelőre ismeretlen civil ombudsmani intézmény nem közvetlenül az állampolgárok, hanem a drogszakmai szervezetek és intézmények érdekeit fogja képviselni, a tervek szerint az eddiginél jóval hatékonyabb eszközökkel.

Ősszel életbe léphet az új gyermekhospice-törvény

Készül a gyermekhospice-ellátásról szóló új törvény - értesült az InfoRádió. Úgy tudjuk: a szolgáltatások tárgyi és személyi feltételein változtat majd az egészségügyi államtitkárság. A jogszabály a tervek szerint ősszel léphet életbe. A Szemem Fénye Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a módosítással az életvégi ellátást igénybe vevők köre bővülhet.

20 éves a Magyar Hospice Alapítvány

Négy köztársasági elnökünk felesége vállalta közösen az idén 20 éves Magyar Hospice Alapítvány jubileumi évének fővédnökségét. Göncz Árpádné, Mádl Dalma, Sólyom Erzsébet és Schmittné Makray Katalin személyes szerepvállalásával és megjelenésével kívánt súlyt adni e hiánypótló egészségügyi szolgáltatás fontosságának.