Címke: gyermek
2019. március 29.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet Szülősegítő szolgáltatások támogatása 2019 (kód: SZÜLŐ2019) címmel
2019. április 30.
Oktatást Támogató Program és Korai Gyermekkori Program
2019. április 10.
Megjelent a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram „Több leszel, ha teszel!” Fiatalok az önkéntességért című pályázat
2019. március 12.
A pályázat célja Magyarország közigazgatási területén családok átmeneti otthona által működtetett krízisközpontot, valamint Biztos Kezdet Gyerekházat működtető szolgáltatók befogadása az ellátórendszerbe, továbbá a befogadott szolgáltatók működésének fenntartásához évente pénzügyi forrás biztosítása.
2019. április 10.
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése” című (TOP-6.2.1-19 kódszámú) felhívás.
2019. május 29.
10 millió eurós támogatás Európa szerte, olyan civil szervezeteknek, akik online és offline is sokat tesznek a gyűlöletbeszéd, kirekesztés ellen és gyermekbiztonság ügyét is fontosnak tartják.
2019. május 30.
A CX-Ray Kft. pályázati felhívása gyermekjóléti vagy gyermekeket, fiatalkorúakat segítő alapítványok és non-profit szervezetek támogatására
2019. április 10.
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése” című (TOP-1.4.1-19 kódszámú) felhívás.
2019. június 14.
A pozitív élmények, adott esetben a nevetés, a jókedv elősegítik a gyógyulást, ebben ma már a legtöbb szakember egyetért. Az élményterápiás alkalmak ilyen pozitív hatást váltanak ki általában a beteg vagy fogyatékkal élő gyerekekből, amellyel gyógyulásuk, fejlesztésük elősegíthető. A MOL Gyermekgyógyító Program pályázati úton támogatja a terápiás foglalkozásokat, 2019-ben június 30-ig várják a civil szervezetek pályázatait.
2019. április 04.
A 2019-es költségvetésben a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatások finanszírozására több mint 6 milliárd forinttal több jut, mint az előző évben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Törökbálinton.
2019. június 04.
A MOL Gyermekgyógyító Program élmény- és művészetterápiás programokat támogat.
2019. június 04.
A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány ZeneKaraván elnevezésű zártkörű színházi előadása, egy gyógypedagógia, pszichológiai és színházi szakemberek által kifejlesztett program értelmi- és mozgásszervi fogyatékkal élő gyermekek részére.

Címkék