Találatok a következő címkére: informatika

Megalakult a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal

Piaci, civil és állami szférából egyaránt delegált tagokból álló tanácsadó testület kezdi meg működését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke, Karas Monika mellett. A Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal állásfoglalásokat, ajánlásokat dolgoz ki a jövőben a gyermekbarát internetezés elterjesztésének érdekében, többek között foglalkozik majd a szűrőszoftverek hatékony alkalmazásával és egyedi panaszokkal is.

Tech for Social Impact

Szeretettel meghívunk a Tech for Social Impact rendezvényre, ahol civil szervezetek kreatív és tenni akaró aktivistáit hozzuk össze azokkal a technológiai megoldásokban otthonosan mozgó Microsoft partnereinkkel és startupokkal, akik nyitottak egy jó ügy mellé állni.

Honlaphat képzés

Weboldal, civilszervezeteknek, olcsón egyszerűen, internetes honlapkészítő segítségével. A képzés alatt megtanulják kezelni a rendszert és egyszerű sablonok segítségével el is készítjük szervezetének weboldalát.

Civil workshop a Google Groundon

Az AS Services Kft. digitális marketing ügynökség idén ősszel először rendezi meg hagyományteremtő szándékkal az első, civil szervezeteknek szóló ingyenes előadássorozatát a Google Groundon. Az interaktív, MTT Akadémia keretein belül megvalósuló rendezvény témái a Google civil szervezeteket célzó ingyenes termékei lesznek.

Microsoft- NIOK Civil Teaház

A Microsoft Magyarország és a NIOK Alapítvány tisztelettel meghívja Önt és munkatársát egy kellemes teadélutánra, amelyen részletesebben megismerkedhet az Office programok újdonságaival, azon belül is főként az Excel és PowerPoint által nyújtott lehetőségekről!

Dolgozzon távmunkában olcsó vagy éppen ingyenes informatikai megoldások segítségével!

A nonprofit.hu-n a jelenlegi helyzetben kiemelt figyelmet fordítunk az otthoni munkavégzést segítő technikai alkalmazások bemutatására, a civil szervezetek számára elérhető kedvezmények bemutatására. Nem csak a híreket jelenítjük meg, de a Tudástárban az eszközök használatát segítő bejegyzéseket teszünk közzé. Ebben a cikkben összesítjük és frissítjük, ami a nonprofit.hu -n a témában megjelenik.

Digitális Esély 2019

A Magyarországon most meghirdetett pályázat célja a hátrányos helyzetben lévő gyermekek, fiatalok infokommunikációs felzárkózásának és digitális oktatásának támogatása.