Címke: jogvédelem
2011. augusztus 18.
A konferencia témája az Amszterdami Szerződésben meghatározott hat esélyegyenlőségi célcsoporttal kapcsolatos szakmapolitikák összegzése és megvitatása, sokrétűségük bemutatása, ütköztetése. A meghívottak között szerepelnek országos és helyi döntéshozók, a civil társadalom, a szociális partnerek, a szakma, valamint a média képviselői.
2012. augusztus 29.
A K-Monitor Iroda főállású munkatársat keres, határozatlan időre
2014. október 29.
Nyomatékosan kérjük a kormányt, hogy állítsa le a civil szférát támogató, illetve a civil kontrollt gyakorló nem kormányzati szervezetek elleni koncepciós, antidemokratikus eljárásokat!
2013. január 15.
A Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és az Intézet a Kárpát-medencében, határainkon túl élő magyarok jogvédelmének elősegítésére létrejött szervezet és annak intézménye, amely együttműködő jogászokat és szervezeteket keres feladatának teljesítése érdekében.
Hír
2017. február 07.
Politizálni, kormányt kritizálni minden magyar állampolgárnak joga van. Egyénileg is, testületileg is.
2015. augusztus 19.
Felháborodás fogadta az Amnesty International globális emberi jogi civil szervezet keddi közgyűlésének azt a döntését, hogy a jövőben a prostitúció semmilyen formája ne tartozzon a büntetőjog hatálya alá. A döntés azt jelenti, hogy az Amnesty International ezt az álláspontot képviseli majd mindenütt a világon. A szervezet ezen túl szabályozási terveket is készít a prostituáltak helyzetének javítására.
2013. január 14.
Az Ökotárs Alapítvány pályázatot hirdet a „pályázati alap” programfelelős munkakör betöltésére.
2010. november 29.
A projekt célja a helyi önkormányzatok átláthatóságának növelése, az Eitv. által biztosított jogok ismertté tétele, a társadalmi jogtudatosság növelése a civil szervezetek ellenőrző tevékenységének megerősítésével, valamint a civil szervezetek társadalmi támogatottságának és nyilvánosságának erősítése.
2019. január 17.
A tervezettnek mintegy háromszorosára emelné a demokratikus értékeket védő civil szervezetek támogatását a 2021-2027-es uniós költségvetési keretben az Európai Parlament (EP) a strasbourgi plenáris ülésen csütörtökön elfogadott határozat értelmében, írja az MTI.
2011. augusztus 16.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a pályázat kiírójaként lehetőséget kíván biztosítani arra, hogy a magyarországi cégek és vállalatok az Új Széchenyi Terv, illetve korábbi uniós fejlesztési programok forrásaiból támogatott projekteket megvalósító civil szervezetek jó gyakorlatait, tapasztalatait átvehessék, továbbvihessék. A fenntarthatósági rendezvény célja a for-profit és non-profit szféra együttműködésének segítése aukció formájában. Az árverést idén 2011. november 16-án, a tolerancia világnapján rendezik.
2016. december 02.
Hamarosan visszatérhet moszkvai irodájába az Amnesty International (AI) azt követően, hogy a bérleti díj állítólagos nem fizetése miatt az orosz hatóságok korábban lepecsételték a nemzetközi emberi jogi szervezet helyiségeit – közölte csütörtökön az orosz Emberi Jogi Tanács.
2011. augusztus 05.
TAMOP – 5.6.1.C-11/2.
2014. július 17.
A TASZ Magyarország egyik legmeghatározóbb jogvédő civil szervezete, amely nem fogad el támogatást a magyar államtól, illetve politikai pártoktól. Sokszínű programjainkhoz olyan finanszírozási formákat keresünk, amelyek a függetlenségünk fenntartását képesek hosszú távon szavatolni.

Címkék