CivilTech
Címke: kultúra
2018. augusztus 09.
Az Európa a polgárokért program pályázata városok / települések és testvérvárosi bizottságaik vagy más, helyi önkormányzatokat képviselő nonprofit szervezetek számára.
2015. november 18.
A kiírás célja a nemzetiségi civil szervezetek működésének, tevékenységének támogatása, főként a nemzetiségek önazonosságának megőrzését, anyanyelvük, hagyományaik, szellemi és tárgyi emlékeik ápolását szolgáló, továbbá nemzetiségi érdekképviseleti célok megvalósítása érdekében.
2013. április 18.
A Magyar Művészeti Akadémia pályázatot hirdet egyedi, művészettel kapcsolatos kutatási tevékenység támogatására.
2017. április 03.
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Közös értékeink – sokszínű társadalom” című (EFOP-1.3.4-16 kódszámú) felhívás.
2018. augusztus 27.
Vél a magas színvonalú, hagyományteremtő, valamint többéves hagyománnyal rendelkező ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények – szakmai táborok, fesztiválok, konferenciák, közönségtalálkozók – megvalósítása
2018. november 30.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatot hirdet értékteremtő programok megvalósításának támogatására a magyarság összetartozása jegyében A magyar kultúráért és oktatásért címmel.
2016. május 06.
Az OFF-Biennále Egyesület és az OFF kurátori csapata pályázatot hirdet 2017. május 5. és június 16. között megvalósuló művészeti projekttervek kidolgozására.
2014. június 05.
A Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Mezőgazdasági Múzeum NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára „Zöld Óvoda” és „Örökös Zöld Óvoda' cím elnyerésére (2014)
2016. május 05.
Pályázatot hirdetnek az EILEEN-díj odaítélésére innovatív és ígéretes európai kezdeményezéseknek és projekteknek.
2018. június 15.
A pályázattípusban elsősorban a nagy, átfogó, európai témájú, több európai partnert összefogó projektek kapnak támogatást.
2015. június 19.
Harmadik alkalommal hirdeti meg Kreatív Hálózatok pályázatát az ASEF.
2015. május 15.
A Magyar Művészeti Akadémia pályázatot hirdet szervezeteknek és magánszemélyeknek 2015-ös művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására.
2015. december 02.
A Robert Bosch Alapítvány pályázatot hirdet Change of Scene címmel nemzetközi előadó-művészeti partnerségek támogatására. A pályázat németországi, osztrák és svájci független társulatok, valamint észak-afrikai és kelet-európai partnerek együttműködési projektjeit támogatja.
2015. október 22.
Pályázatot hirdet a Liget Műhely Alapítvány könyvtáraknak, múzeumoknak, színházaknak, kulturális és oktatási intézményeknek, műhelyeknek és civil szervezeteknek Liget-kiadványcsomag odaítélésére.

Címkék