Találatok a következő címkére: szociális

Az egyházi segélyszervezetek nélkülözhetetlenek

Az egyházi segélyszervezetek olyan területeken is folytatják küldetésüket, ahonnan biztonsági okok miatt a nagy nemzetközi NGO-k már kivonultak. Iskolákat építenek újjá és tartanak fenn, szociális ellátást és segélyezést folytatnak, valamint templomokat és házakat építenek újjá konfliktuszónák mellett.

Együtt egymásért - Jó tettekkel egy jobb világért

Jobbá tenné a világot? Kezdje a szomszédban! A dm 2017-ben is helyi ügyekre szeretné felhívni a figyelmet, ezért pályázatot ír ki civil projektek támogatására: a nyertes kezdeményezéseket 500 -500 ezer forinttal támogatja a dm.

TEDD JOBBÁ!

Az Alternatív Közösségek Egyesülete a Regionális Közösségi Központok program keretében a Nyílt Társadalom Alapítványok forrásainak felhasználásával TEDD JOBBÁ! címmel pályázatot hirdet az Észak-alföldi régió megyéiben (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye).

Pályázati felhívás szolgáltatók befogadására

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából és nevében a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság meghívásos pályázatot hirdetett a szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű ellátás (ASZ), valamint az utcai szociális munka (USZ) szolgáltatás befogadására és állami támogatására.

Digitális Esély 2018

A Magyarországon most meghirdetett pályázat célja szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekek, fiatalok infokommunikációs felzárkózásának és digitális oktatásának támogatása.

A közfoglalkoztatás nem megoldás, hanem egy eszköz

A közfoglalkoztatás nem megoldás, hanem egy eszköz, amelynek köszönhetően közösségépítő folyamatok indultak el - fejtette ki Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a kormányzat romapolitikájáról rendezett vitán.

TÓFESZT KÖZÖD! Önkéntes Fesztivál

Önkéntesnek lenni jó! Új barátokat szerezni és valahová tartozni fantasztikus! Együtt bulizni felejthetetlen! Ha a fenti állításokkal Te is egyetértesz, akkor a MI fesztiválunk a TE fesztiválod is és ott a helyed 2012. június 27 - július 1. között Debrecenben a Kerekestelepi Fürdő és Kempingben a második TÓFESZT-en!

Hidegben a hajléktalanokért – melegedők, adományvonalak, összefogás

A belügyminiszter a hét elején számos szervnek adott ki utasítást, amely segít megelőzni a rendkívüli időjárás miatt a hajléktalanokat, magukra hagyottan élőket fenyegető fagyhalált. A rendőrség, a katasztrófavédelem, az önkormányzatok és alapítványi segélyszervezetek meg is kezdték széleskörű intézkedéseiket. A civilek sem maradtak restek, égnek az adományvonalak, a lakosság naponta él a bejelentés lehetőségével, ha kint éjszakázó fedél nélkülit lát. A facebook-on is villámgyorsan terjednek a hasznos információk.

SozialMarie Díj 2018

Elkezdődött a SozialMarie 2018 pályázati időszaka, amely alkalomból szeretettel invitáljuk: vegyen részt társadalmi hatású innovatív projektjével vagy továbbítsa a hírt barátainak, ismerőseinek!