Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A Tempus Közalapítvány idén is megrendezi disszeminációs tréningjét a köznevelés, szakképzés, felnőtt tanulás, ifjúság és felsőoktatás területén 2014 és 2017 között támogatást nyert pályázók számára.

Hogyan kommunikáljunk sikeresen a projektünkről? Mi a hatásos előadőadás titka? Hogyan használjuk hatékonyan a közösségi médiát? Hogyan segítheti a sajtó a munkánkat? Hogyan meséljük el a projektben rejlő történeteket? Mitől lesz vonzó egy honlap? Hogyan építsük be a hatásmérő eszközöket a pályázói gyakorlatba?

Nagysikerű rendezvényünkre ebben az évben új témákkal készültünk a korábbi résztvevői visszajelzésekre építkezve. Tréningünk idén először az Erasmus+ minden szektorának szól, így az ifjúsági terület támogatott pályázóit is üdvözölhetjük köreinkben. Ez az alkalom remek lehetőséget teremt arra, hogy az előadók mellett egymástól is tanuljunk és inspirálódjunk a disszemináció területén.

A délelőtti plenáris előadásokat és networking részt követően a résztvevők interaktív műhelyeken kapnak gyakorlati segítséget a hatékony kommunikációhoz.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

forrás, bővebben, regisztráció: tka.hu