Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság – az EFOP-1.2.3-VEKOP-15-2015-00001 azonosítószámú, Komplex ifjúsági fejlesztések – új nemzedék újratöltve című kiemelt projekt megvalósítójaként és felnőttképzéseket folytató intézményként az ifjúsági korosztály kezdeményezéseinek felkarolásáért, közösségfejlesztési folyamataik támogatásáért felelős ifjúsági szakemberek, közösségfejlesztők felkészítését a korosztály egyéni és csoportos kompetenciafejlesztését, az ifjúsági kezdeményezések eredményes megvalósulásának támogatását, valamint mindezen folyamatok szakmai menedzselését megcélzó felnőttképzési programokat dolgozott ki, és szervez annak érdekében, hogy minden szervezet a saját igényeinek, feladatainak megfelelő tudáshoz juthasson.

A képzés célja - a résztvevők ismerjék meg az alapvető asszertív kommunikációs technikákat, a kommunikációs hibákból adódó konfliktusok megelőzésének módszereit, a konfliktuskezelő technikákat és azok gyakorlati alkalmazásait, valamint legyenek képesek felismerni saját és mások viselkedési stílusának az eredményességre, hatékonyságra és a személyre gyakorolt hatását, illetve tudjanak ösztönözni másokat a sikeres és támogató tevékenységek megvalósításában, valamint legyenek képesek mások konfliktus-szituációiban konfliktus-moderátorként fellépni. 

A képzés célcsoportja: minden olyan, legalább középfokú végzettséggel rendelkező önkéntes munkát végző és koordináló ifjúságszakmai szakembernek (koordinátornak) ajánljuk, aki azon szociális és interperszonális kompetenciáit kívánja fejleszteni, amelyek alkalmasabbá teszik a hatékony, problémamegoldó és „asszertív” kommunikáció gyakorlati alkalmazásában.

Képzési idő: 30 óra (8 óra elmélet, 22 óra gyakorlat) - 3 nap

A képzés formája: csoportos képzés, maximum 20 fős csoportban.

A képzés elvégzéséről tanúsítványt állítunk ki.       

A képzés minden résztvevő számára ingyenes.

Tananyagegységek:

  • A kommunikáció alapjai
  • Kommunikációs ismeretek
  • A kétszemélyes tárgyalás kommunikációja
  • Kommunikáció a gyakorlatban

A jelentkezők részletes tájékoztatót kapnak a képzésről a jelentkezésben megadott e-mail címre.

Információ: felnottkepzes@unp.hu

Jelentkezési határidő: 2018. október 15., délelőtt 9:00

A jelentkezés visszaigazolása a jelentkezések leadásának sorrendjében történik!

forrás, jelentkezés: unp.hu