Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.
Időpont: 2019. március 19. kedd, 10.00-13.30

Szervezők: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, Fenntarthatóság Felé Egyesület, Magyar Természetvédők Szövetsége

A műhelybeszélgetés témája:

Az idei évben új összetételű Európai Parlament és Bizottság fogja megkezdeni tevékenységét. Egy háromrészes rendezvénysorozat keretében megvizsgáljuk három területen, mit tesz és mit tehetne az Európai Parlament és maga az Unió a fenntartható fejlődés érdekében. A beszélgetések során szakmai javaslatokat is gyűjtünk, melyeket szerkesztett formában a Magyar Természetvédők Szövetsége elküld az európai parlamenti választás magyarországi képviselőjelöltjeinek.

A márciusi műhelybeszélgetés témája az erőforrás-felhasználás, körforgásos gazdaság, beleértve az elektronikai eszközök gyártásához is felhasznált nyersanyagok kitermelését is. Az előttünk álló feladat nem kicsi. A globális anyagfelhasználás 2017-ben elérte a kilencven milliárd tonnát és 2060-ra várhatóan duplájára nő. Ez fejenként 12 tonnát jelent, ami a fenntarthatónak tartott mennyiség háromszorosa.

További műhelybeszélgetések:

·2019. április 16. kedd – energiaügyek

·2019. május 8. szerda – gazdasági igazságosság

Program

09.30 – 10.00 Regisztráció

10.00 - 10.10 Megnyitó - Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója

10.10 – 10.30 Bartus Gábor, titkár, Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács – erőforrás-felhasználás, körforgásos gazdaság helyzetének bemutatása, az Európai Unió szerepe

10.30 – 11.00 Ruth Vilches Torrejón, Centro de Ecología y Pueblos Andinos, Bolívia – Első kézből a bányászat okozta környezeti és szociális problémákról

11.00 – 11.15 Fidrich Róbert, programvezető, Fenntarthatóság Felé Egyesület – Elektronikai eszközök és a tervezett elavulás

11.15 – 11.30 Kávészünet

11.30 - 13.00 A rendezvény résztvevői a délelőtt elhangzottakra is építve témavezetők irányításával három csoportban beszélgetnek a körkörös gazdaságról, a bányászat hatásairól és a termékek tartósságáról, ill. a tervezett elavulásáról. A csoportokban elhangzott javaslatokat szerkesztett formában a Magyar Természetvédők Szövetsége eljuttatja az európai parlamenti választás képviselőjelöltjei számára.

13.00 – 13.30 A műhelybeszélgetések tapasztalatai

13.30 - Szendvicsebéd

 

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezéshez kérjük töltse ki az adatlapot a https://goo.gl/forms/hmzCiqMzpfid33mt2 linken. A jelentkezési határidő: 2019. március 13. szerda

A szervezők fenntartják a jogot, hogy a regisztrációt hamarabb lezárják.

További információ: ffe@ffegyesulet.hu, +36-1-216-7297

 A meghívó pdf formátumban innen letölthető.

A rendezvény az Európai Bizottság és a Föld Barátai Európa támogatásával valósul meg, de tartalma nem feltétlenül tükrözi a támogatók véleményét, felelősségük a programra nem terjed ki.