Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Civil Brunch

Időpont: 2019. március 6. 9:00-11:30

A NIOK Alapítvány és a Microsoft Magyarország szervezésében megvalósuló, reggelivel összekötött beszélgetésen a mesterséges intelligencia civilek munkáját segítő lehetőségeit járjuk körül, különösen a jogvédő, menekültekkel, természeti katasztrófák által sújtottakkal és más kitett helyzetben élőkkel foglalkozó szervezetek számára.


A 21. században a mesterséges intelligencia minden korábbinál hatékonyabbá és célorientáltabbá teheti az ember mindennapi tevékenységeit, így soha nem látott mértékben szabadítja fel a kreativitását – új kapuk nyílhatnak meg a civil szervezetek számára is.

A Microsoft Magyarország felhő üzletág vezetője, Kiss Zoltán olyan új megoldásokat mutat be, amelyek a mindennapi munka során használhatók, és segítséget nyújthatnak a civil szervezetek számára is. A NIOK Alapítvány részéről Makádi Zsófia bemutatja majd, hogy hogyan érhetők el ezek a megoldások a szervezetek számára a CivilTech programon keresztül.

Kérjük, részvételi szándékodat az alábbi kérdések rövid megválaszolásával jelezd az r.scheili@niok.hu e-mail címen március 1. péntekig.


Regisztrálok:

név*:
szervezet*:
beosztás*:
email cím*:
telefonszám*:

1, Milyen területek vannak, ahol a technológiai megoldások segíthetnék a munkátokat? Többet is aláhúzhatsz.

  • irodai hatékonyság  
  • ügyféladatok és kapcsolattartás kezelése
  • adományozói és egyéb adatok és kapcsolattartás kezelése
  • ügyfeleink mindennapi életének segítése
  • egyéb: .......................

2, Miért szeretnél ezen a rendezvényen részt venni?
3, Találkoztál-e már a mesterséges intelligencia felhasználásával a szervezeted által végzett munka esetében?
4, Terveztek-e esetleg olyan technológiai projektet, amely a céljaitok megvalósítását segítené?