Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Mastercard Pro Bono Program 2019

A Mastercard budapesti irodája immár negyedik alkalommal nyújt pro bono[1], szakértelmen alapuló támogatást. A már meglevő társadalmi elköteleződés programok kiegészítő eleme a munkatársak szakértelmének biztosítása, társadalmilag hasznos projektek támogatása érdekében. A Mastercard elsősorban olyan projekteket kíván támogatni, melyek összhangban állnak a cég számára fontos környezetvédelem, esélyegyenlőség és gyermekvédelem értékekkel, de várja az innovatív, komoly társadalmi hatást generáló projekt ötleteket más területekről is.

A Mastercard pro bono támogatás fő elemei

  1. Prezentáció, Az előzetesen kiválasztott 3 – 4 szervezet rövid bemutatót tarta a Mastercard munkatársai számára a megoldandó szervezeti kihívásról, mely egyúttal a szervezet rövid bemutatásra is lehetőséget ad.
  2. Diagnózis felmérés, Ezen a megoldandó probléma feltérképezése történik meg, illetve pontosításra kerül a beavatkozás várható fókusza.
  3. Pro bono maraton, A fő program elem, mely egy egész napos csapatmunka a kiválasztott szervezet illetve a Mastercard munkatársainak részvételével (reggeltől, késő délutánig tartó intervallum).
  4. Utánkövető konzultációs alkalmak, Melyek a maraton utáni időszakban valósulnak meg, ha ezt a projekt indokolttá teszi és mindkét fél igényli.

Kinek szól?

Olyan szervezetek és társadalmi vállalkozások jelentkezését várjuk, amelyek megfelelően előkészített, konkrét, mérhető, reális és belülről is támogatott projekteket kívánnak tovább erősíteni illetve üzletileg is értelmezhető szervezeti kihívásokat megoldani.

A szerveztek az alábbi területeken vehetik igénybe a szakmai támogatást:

  1. Üzleti tervezés és tanácsadás: projektek vagy folyamatok megtervezése, a szervezet folyamatainak átvilágítása és segítése a sikeres projekt megvalósítás érdekében. Szolgáltatások vagy termékek megfelelő előállításának tervezésének támogatása.
  2. Kommunikáció és marketing stratégia kialakítása: a projektek vagy termékek különböző kommunikációs stratégiának, csatornáinak, üzeneteinek és felületeinek megtervezése és szolgáltatást igénybevevők elérésének optimalizálása, a projekt ismertségének maximalizálása.
  3. Értékesítési ismeretek, szolgáltatástervezés: hogyan lehet a potenciális ügyfelekhez eljutni és értékesíteni a szolgáltatásokat, melyek az eredményes szolgáltatások ismérvei, mit lehetnek a szervezetek az eredményes szolgáltatások megvalósításáért és az ügyfelek maximális elégedettségének elérése érdekében.

A Mastercard pro bono maraton céljai

  1. Elősegíteni, hogy a támogatott szervezetek hatékonyan meg tudjanak birkózni a pályázatban bemutatott kihívással és ez által látványosan javuljon hatékonyságuk és eredményességük.
  2. Magas hozzáadott értékű tudás biztosítása a pályázati úton kiválasztott szervezetek számára, annak érdekében, hogy hosszútávon fenntartható és hiánypótló programokat tudjanak megvalósítani.
  3. Olyan tudás biztosítása, amelyek révén a kiválasztott szervezetek új típusú tevékenységeket tudnak kialakítani, vagy a meglevő szolgáltatásokat tudják magasabb szinten megvalósítani.
  4. Az üzleti és a nonprofit szféra találkozásában rejlő alkotó szinergiák kiaknázása a szélesebben értelmezett közösség érdekében.
  5. A szervezetek működési hatékonyságának javítása, a munkatársak tudásának és módszertani ismeretei átadása révén.
  6. Kellően előkészített reális és konkrét projektek kidolgozásának támogatása.
  7. Olyan projektek támogatása, melyek megvalósítása mellett maga a pályázó szervezet is komolyan elköteleződött.
  8. Fenntartható, üzletileg is értelmezető a szervezet és annak célcsoportjai számára kézzelfogható változást nyújtó konkrét megoldások támogatása a Mastercard munkatársainak szaktudásával.
  9. Közvetlen kapcsolatteremtés, a Mastercard számara is fontos területeken aktív szervezetek munkatársaival.

Részvételi feltételek és kiválasztási folyamat

A pályázat nyitott minden Magyarországon bejegyzett, non-profit szervezet és társadalmi vállalkozás számára.

Az online jelentkezési lapot 2019. július 1. hétfő 18.00 óráig lehet beadni, mely elérhető a  https://bit.ly/2EPFYUj cím alatt.

A pályázatokat az Mastercard és az ÖKA közösen bírálja el. Az idei program keretében várhatóan 2 – 3 szervezet kerül kiválasztásra. A kiválasztott szervezet(ek) tájékoztató anyagot kapnak, illetve képviselőjüknek nyilatkozatban kell garantálni a részvétel feltételeinek elfogadását.

Minimum elvárások a nyertes szervezetek felé:

  • A pályázati adatlap hiánytalan kitöltése és határidőre való beküldése
  • A fejlesztésre váró feladat megfelelő bemutatása
  • A korábban a területen tett erőfeszítések ismertetése
  • A megfelelő szervezeti és vezetői elköteleződés biztosítása
  • Részvétel a feladatnak megfelelő létszámban, megfelelően felkészült munkatársakkal, a prezentáción, a diagnózison, a maratonon, illetve konzultációs alkalmakon
  • A fejlesztési folyamat folyamos támogatása és elérhetőség biztosítása mind az ÖKA, mind a Mastercard munkatársak számára.

A kiválasztásnál az alábbi kritériumok érvényesülnek:

  • A szervezet küldetése, hírneve és hitelessége
  • A megoldandó feladat / probléma megfogalmazása
  • A támogatott projekt várható társadalmi hatása/jelentősége
  • A projekt keretében megvalósuló termék/produktum fenntarthatósága
  • A szervezet vezetőinek, munkatársainak, önkénteseinek és támogató környezetének elkötelezettsége

Nem pályázhat:

  • párt
  • párt által alapított alapítvány / egyesület
  • munkaadói, munkavállalói és gazdasági érdekképviseleti szervezet

Egyéb szabályok:

  • Egy szervezet összesen egy pályázati anyagot nyújthat be.
  • A részvétel nem jelent anyagi terhet a jelentkező szervezetek számára, ugyanakkor a Mastercard a fent nevezett szakmai segítségnyújtáson túl egyéb támogatást nem biztosít a kiválasztott szervezetek számára.
  • A programokra való eljutás a kiválasztott szervezetek kötelezettsége.
  • A szervezők fenntartják a jogot a megvalósítás menetének és a részvételi feltételek megváltoztatására.

Kisfilm a 2018-as programról: https://youtu.be/_yxrc1muEac

Kapcsolat:

Önkéntes Központ Alapítvány
F. Tóth András
E-mail: ftoth.andras[kukac]onkentes.hu


[1] A pro bono tevékenység alatt a vállalatok alkalmazottainak szakértelmen alapuló önkéntes tevékenységét értjük. Ez a segítség komoly hozzáadott értéket képvisel, mely piaci árát a civil szervezetek jellemzően nem vagy nehezen tudják kigazdálkodni, illetve olyan tudásokat biztosít a szervezetek számára melyek sok esetben készségszinten nincsenek jelen annak működésében. A pro bono tevékenység értékes a cégek számára is, mert annak készség- és motivációerősítő hatása sokféle jótékony hatással bír a cég belső működésére és magukra a munkavállalókra is.