Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Az elfogadott közhasznúsági mellékletet május 31-ig kell az OBH – nak (Országos Bírósági Hivatal) megküldve nyilvánosságra hozni, valamint a saját honlapon is közzétenni, illetve a létesítő okirat szerint nyilvánosságra hozni. A közzététel történhet elektronikusan, az Ügyfélkapun keresztül, valamint postai úton. (Az elektronikus eljárásra kötelezett civil szervezetek az éves beszámolót és a közhasznúsági mellékletet kizárólag elektronikusan küldhetik be!) Figyelem, a legfőbb szerv (kuratórium, közgyűlés, küldöttközgyűlés) által elfogadott beszámolót kell közzétenni, tehát nem elég elkészíteni, azt el is kell fogadtatni. Amennyiben felügyelő bizottság működik a szervezetnél, a felügyelő bizottság a beszámoló elfogadása előtt véleményezi a beszámolót. Amennyiben a szervezetnek önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége van, annak beszámolóját is külön közzé kell tenni! (OBH GEPI PK141 és 142-s nyomtatványok alkalmazása)

Az elfogadott közhasznúsági mellékletnek május 31-ig be kell érkeznie az OBH-ba!

Hogyan kell közzétenni a beszámolót?

frissítve: 2021.06.08.