Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Tisztelt Pályázók!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy az NKA pályázatírói workshopot tart 2017. október 27-én 10 órától Budapesten, a Gödör Klubban, melyre szervezetek pályázóit vagy leendő pályázókat várjuk.

A nap folyamán gyakorlatban mutatjuk be a pályázás menetét a regisztrációtól a pályázat megírásán át az elszámolásig.

Reflektálva a hozzánk beérkező jelzésekre, kiemelten fontos célként fogalmaztuk meg az NKA pályázati rendszerének gyorsítását és az adminisztráció egyszerűsítését. Ennek érdekében az elmúlt időszakban a szervezeten belül már több intézkedést is tettünk, de elengedhetetlen, hogy ebben Önök, pályázók is a segítségünkre legyenek. Szeretnénk, ha a jövőben minél kevesebb hiánypótlásra és szerződésmódosításra lenne szükség, illetve elszámolási nehézséggel kelljen megküzdeniük a munkatársaknak, hogy hatékonyabban tudják végezni napi feladataikat. Ezért is döntöttünk úgy, hogy elindítjuk a pályázatírói workshop sorozatot, amivel terveink szerint bejárjuk az egész országot.

Az első rendezvényre 2017. október 27-én kerül sor.

Az esemény tervezett menete:

9.00-tól             regisztráció
10.00                Lőrinczy György, az NKA elelnöke megnyitó beszéde – Milyen a jó pályázat
10.30 – 11.15    A regisztráció – gyakorlati útmutató és prezentáció
11.30 – 12-15    A pályázat – gyakorlati útmutató és prezentáció
12.30 – 13.15    Az elszámolás – gyakorlati útmutató és prezentáció
13.15 – 14.00    SZÜNET
14.00-tól           egyéni konzultációk előzetes jelentkezés alapján

Kérjük, részvételi szándékát a workshop@nka.hu email címre írja meg. Kérjük, tüntesse fel azt is, mely programpontokon vagy egész nap számíthatunk Önre.

A férőhelyek száma limitált!

Egyéni konzultációra való bejelentkezéshez kérjük, írja meg, mely témában/mely kollégiumhoz kér időpontot.

forrás: emet.gov.hu