Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Tudja, hogyan tehetné jobbá a saját környezetét? Vegyen részt az „Ön választ, mi segítünk” programban, melynek keretében a Tesco Magyarország 183 civil szervezetének összesen 42 700 000 forintot adományoz, így támogatva a helyi közösségek számára fontos projekteket.

A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS CÉLJA:

A pályázati felhívás célja a TESCO-GLOBAL Zrt. áruházai vonzáskörzetében élő helyi közösségek igényeire alapuló és részvételével megvalósuló programok támogatása az alábbi területeken (a felsorolás példa jellegű, nem kizárólagos):

1. A helyi közösségek környezetének megszépítésére, illetve a helyi közösségi élet előmozdítására irányuló kezdeményezések támogatása – a környezet szépítése, védelme, zöldítése és/vagy beruházás jellegű fejlesztése a helyi közösség részvételével; továbbá a helyi közösségi élet fejlesztése

Például:

  • közterületek, parkok, játszóterek, bölcsődék, óvodák, iskolák , állatmenhelyek , közösségi épületek, terek stb. felújítása, fejlesztése, eszközök telepítése közösségi munkában, a közösség bevonásával;
  • turistautak, tanösvények, mezítlábas ösvények létrehozása és felújítása közösségi munkában, a közösség bevonásával;
  • növénytelepítés közösségi munkában, a közösség bevonásával;
  • közösségi kertek, fűszerkertek kialakítása;
  • a közösség részvételével a közösségi élet fejlesztésére irányuló események, projektek szervezése, megvalósítása;
  • a helyben élőket, a közösségek tagjait összehozó, megmozdító, részvételüket serkentő rendezvény (sorozatok), stb.

2. Oktatás, képességfejlesztés rászoruló gyermekek, fiatalok és felnőttek számára

Például:

  • kompetenciák, készségek fejlesztését célzó közös tevékenységek, képzések, tanfolyamok;
  • szemléletformáló közösségi projektek;
  • oktatási célú, tanórán kívüli csoportos foglalkozások és fejlesztő táborok;
  • továbbképzések szervezése, pályaorientációval foglalkozó csoportos tréningek;
  • személyi készségek fejlesztése annak érdekében, hogy a projekttel elért célcsoport jobb eséllyel induljon a munkaerőpiacon, stb.

3. Egészséges életmód, egészségmegőrzés–egészséges életmód/táplálkozási szokások kialakítását célzó projektek

Például:

  • az élelmiszer pazarlás csökkentésére, az élelmiszerfelesleg rászorulókhoz történő eljuttatására irányuló kezdeményezések;
  • az egészséges táplálkozást gyakorlati oldalról bemutató közösségi főzőtanfolyamok , képzés ek vagy rendezvények;
  • az egészség és az egészséges életmód népszerűsítését célzó, oktató jellegű képzések, szűrések, helyi közösségi sportesemények;
  • az egészségkárosító környezeti hatások, környezetszennyezés csökkentésére irányuló akciók és tevékenységek;
  • egyéb, az egészség és az egészséges életmód népszerűsítését célzó közösségi tevékenységek, stb.

A pályázat során olyan programokat keresünk, ahol a megvalósítani kívánt ötlet kapcsán a helyi közösség tagjaival együtt végzett igényfelmérés történt, a projekt a helyi közösség tagjaival együtt kerül megtervezésre és megvalósításra, valamint együtt gondoskodnak a projekt fenntarthatóságáról. A szakmai elbírálás során előnyben részesülnek a közösség fejlesztésére irányuló, hosszabb távú folyamatok részeként végzett, fennmaradó hatású tevékenységek az egyszeri, alkalmi rendezvényekhez képest.

forrás, bővebben: tesco.hu/kozosseg