Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Időpont:
2018. 06. 09. (szombat) 8:30–16:30

Kiknek ajánljuk ezt a képzést?

A civil szervezetek azon képviselőinek, munkatársainak, akik AKTÍVAN részt vesznek a civil szervezet életében felmerülő pályázatok írásában, menedzselésében. Azok számára építettük fel ezt a képzést, akik most ismerkednek a civil pályázatokkal, vagy akik valamilyen okból gyakran elvéreznek egy-egy pályázaton.

Miről lesz szó a képzésen?

A képzésen szó esik a civil pályázati rendszerekről, bemutatjuk a magyar civil szektor számára elérhető pályázati lehetőségeket, különös figyelemmel a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) Kollégiumainak pályázataira. Kitekintünk ezen felül az önkormányzatok által kiírt képzésekre és érintőlegesen az Európai Unió 2014-2020 közötti időszakában várható civil pályázati témákra is. Alaposan körüljárjuk egy pályázat benyújtásának körülményeit, a formai és tartalmi buktatókat, foglalkozunk a költségvetés tervezésével és nyomon követésével, valamint tippeket adunk a megvalósítás során felmerülő helyzetek helyes kezelésére. Szó lesz a támogatókkal való kommunikációról, a pályázat dokumentálásáról, valamint érintőlegesen a pályázatok elszámolásáról. Konkrét példákon keresztül végigmegyünk a pályázatírási folyamaton, segítséget adva az egyes szöveges leírások helyes megfogalmazásához is. Segítséget adunk a „pályázati útmutatókban” való eligazodáshoz, a lényegi részek megtalálásához, valamint a közvetlen dokumentumok (felhívás, útmutató, mellékletek, támogatási szerződés, beszámoló segédlet) együttes értelmezéséhez. Kitérünk az információszerzés lehetőségeire, a GYIK-ek jelentőségére, a kommunikációs platformok alkalmazási lehetőségeire és az ezekkel kapcsolatos személyes tapasztalatokra. A képzés során számos jó tanácsot, gyakorlati tippet adunk ahhoz, hogy a pályázatírók növelhessék pályázati esélyeiket.

Mivel nem foglalkozunk a képzésen?

Nem foglalkozunk a képzésen komplex Európai Uniós pályázatokkal, azok sajátos mellékleteivel. Nem lesz szó az elnyert pályázati projekt menedzseléséről, megvalósításáról. Nem része a képzésnek a pályázati beszámolók elkészítése, a helyszíni ellenőrzésekre való felkészülés.

bővebben: szazadveg.hu