Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A 2005 óta rendszeresen megrendezett Létkérdés Konferenciák a tudomány, a vallások és a társadalmi intézmények termékeny eszmecseréjét szolgálják. A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola idei rendezvénye a gazdagság és szegénység témáját járja körül. A konferencia mindezt szélesebb perspektívában vizsgálja, így nem célja aktuálpolitikai témák megvitatása, vagy napi szinten tapasztalható társadalmi folyamatok részletes elemzése.

A délelőtt folyamán gazdaság- és kultúrtörténeti, szociológiai, valamint szociálpolitikai előadásokra kerül sor, neves társadalomtudósok közreműködésével. Az előadók többek között az alábbi kérdésekre keresik a választ: vajon minden korban és minden társadalomban ugyanazt jelenti „szegénynek”, illetve „gazdagnak” lenni? Milyen kulturális értelmezések kapcsolódnak a „birtoklás”, a „haszon” vagy az „elégedettség” fogalmaihoz? Milyen értékeket kapcsol ezekhez a fogalmakhoz és milyeneket kommunikál mindezekről globalizált kultúránk? Milyen formákban jelenik meg a szegénység a különböző társadalmi rétegekben, és milyen módokon lehet enyhíteni? Vannak-e előnyei a szegénységnek? 

A társadalomtudósok áttekintése válaszokat készíthet elő azokra az igencsak égető kérdésekre, amelyek következtében az elmúlt évtizedekben a legismertebb közgazdászok is sorra az egyenlőtlenség témája felé fordultak. A globalizálódó kapitalizmus ugyanis elkezdett „visszafeudalizálódni”: az érdem helyett újra az öröklés számít abban, hogy kinek hol a helye a társadalomban; a gyarapodásban nagyobb a súlya a származásnak, mint a teljesítménynek, a globális erőforrásokból pedig a felső pár százalék egyre nagyobb részt hasít ki magának. 

A délután első felében négy különböző világvallást képviselő teológus előadása hangzik el a szegénység és gazdagság spirituális megközelítéséről, megítéléséről és szerepéről az egyes vallások szentírásaiban és vallásgyakorlatában. Választ kapunk arra a kérdésre is, hogy összefügg-e a lelki és anyagi gazdagság, és ha igen, hogyan. 

Végül a különböző vallási tradíciókat képviselő szeretetszolgálatok, jótékonysági szervezetek képviselőinek kerekasztal-beszélgetése zárja a napot. A diskurzus során betekintést nyerhetünk az egyes szervezetek motivációiba, tevékenységeik szervezési elveibe és változatos segítési módszereikbe is.

A konferencia honlapja részletes programmal, videóval és regisztrációs lehetőséggel:
www.letkerdes.hu.