Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Kedves Pályázó!

A Tesco 2018-ban már negyedik alkalommal hirdette meg az „Ön választ, mi segítünk” pályázati programját, amelyen ezúttal valamennyi, a szavazási szakaszba jutó pályázó kezdeményezés megvalósulását támogatni kívánja – a vásárlók szavazatainak számától függően – 400, 200, illetve 100 ezer forinttal.

Annak érdekében, hogy minél több, a közösség fejlődését szolgáló, izgalmas pályamunka készüljön, az áruházlánc márciusban két városban tart a Magyar Adományozói Fórum közreműködésével olyan tájékoztató workshopokat, melyeken bővebb információt kaphat a pályázatról, annak feltételeiről. Az előadók a sikeres pályázatíráshoz is segítséget nyújtanak, és a felmerülő kérdésekre is készséggel válaszolnak.

Időpontok és helyszínek:

  • Tatabánya, A Vértes Agórája: 2018. március 5. 10.00 – 13.00
  • Nyíregyháza, Váci Mihály Kulturális Központ: 2018. március 6. 11.00 – 14.00

Előadók:

  • Nagy - Peidl Adrienn – Közösségi kapcsolatok menedzser, Tesco Magyarország
  • Dr. Molnár Klára – Igazgató, Magyar Adományozói Fórum

A workshopok tematikája:

  • Általános tájékoztatás az “Ön választ, mi segítünk” programról
  • A program aktuális fordulójával kapcsolatos információk:
    • Nevezés – elbírálás – szavazás – eredményhirdetés
    • Fontos határidők
    • Díjazás
  • Jelentkezéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalók
  • A jelentkezési folyamattal kapcsolatos tudnivalók
    • Ki pályázhat?
    • Milyen kategóriákban – milyen projektekkel?
    • Fontos dokumentumok, jelentkezési lap kitöltése
  • Mik a tipikus hibák és hogyan lehet elkerülni őket?

A workshopon való részvétel ingyenes, azonban regisztrációköteles, ezért részvételi szándékát a választott helyszín megjelölésével kérem 2018. március 2. 10.00-ig jelezze Veres-Papp Hajnalkának a kozossegipalyazat@tesco.hu e-mail címen.

Szeretettel várjuk!

Üdvözlettel:

Az „Ön választ, mi segítünk” program szervezői.