Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Tech for Social Impact

A Microsoft célja, hogy a digitális technológiákban rejlő lehetőségek mindenkihez eljussanak, akik tenni tudnak, és akarnak egy jobb világért. Ezért jött létre 2017-ben az AI for Good (Mesterséges Intelligencia a jó ügyekért) globális kezdeményezés, amelynek keretében a Microsoft 5 éven át összesen 115 millió dollárt fordít arra, hogy a mesterséges intelligenciát a jó ügyek szolgálatába állítsa. Ennek keretén belül több területet lefedő Azure felhő keret támogatás pályázható.

2018 őszén a Microsoft Magyarország a NIOK Alapítvánnyal karöltve elindított egy rendezvénysorozatot, aminek a célja, hogy a civil szervezteknek is bemutassuk, mennyi mindenben támogathatja céljaikat a digitalizáció. Az eseménysorozat az AI for Good három fő tematikája köré csoportosult:

  • MI a Bolygónkért (AI for Earth),
  • MI az Akadálymentesítésért (AI for Accessibility),
  • MI a Humanitárius Segítségnyújtásban (AI for Humanitarian Action).

A résztvevő civil szervezetek minden alkalommal számos ötletet hoztak arra, hogyan tehetnének többet a céljaikért, a technológia által. Itt az egyedülálló lehetőség, hogy részt vegyél a következő eseményen, ha van egy jó ötleted!

Az AI for Good utolsó állomása a Tech for Social Impact konferencia, ahol civil szervezetek kreatív és tenni akaró aktivistáit hozzuk össze azokkal a technológiai megoldásokban otthonosan mozgó Microsoft partnereinnkel és startup fejlesztőkkel, akik nyitottak egy jó ügy mellé állni, és közreműködni egy-egy fontos társadalmi probléma megoldásában. Cél, hogy a nap végén olyan projekt ötletek szülessenek, amelyek megvalósításában jelentős segítséget nyújt majd a mesterséges intelligencia.

Inspiráció gyanánt néhány külföldi kezdeményezés, amely az AI for Good keretében már megvalósult a Microsoft közreműködésével:

Románia

A Timlogo mesterséges intelligenciára és kognitív tanulásra épülő beszédterápiás platform kisgyermekeknek, a játékos fejlesztésért.

Észtország

Globális méreteket ölt a földet lassan pusztító szemetelés, de pár észt aktivista egy hatalmas szemétmentesítő akciót indított, amely immár több, mint 120 országban szervezi a földünk megtisztítását. A szervezet a legmodernebb technológiával szervezi az önkéntesek munkáját.

Franciaország

Egy csodálatos alkalmazást fejlesztett ki egy autista és mentálisan sérült gyermekekkel foglalkozó fejlesztő szervezet, amely képes alkalmazással segíti a gyermekek kommunikációját. Az alkalmazás mesterséges intelligenciára épít és folyamatosan tanul, hogy hatékonyabb legyen az önkéntesek munkája.

Szlovákia

A természetes vízciklusok helyreállítása vezethet a klímánk, a helyi területek hőháztartásának és a termőföldjeink termelékenységének helyreállításához. Ebben segít egy adat alapú technológia.

Gyere, hozd el az ötleted, és találj hozzá partnert és technológiai megoldást. Tegyünk együtt azért, hogy a világ egy jobb hely legyen!

További információk: AI for Good, AI for Earth Grants, AI for Accessibility Grants

Regisztráció itt >> Tech for Social Impact