CivilTech
Események
Esemény
Teszedd 2019 – A tiszta Magyarországért
MÁR
18


553

Esemény időpontja: 2019. március 18.

A Teszedd 2019 -ben immár VIII. alkalommal kerül megszervezésre Magyarország legnagyobb szemétszedési akciója a tiszta Magyarországért!

Magyarország legtöbb önkéntest mozgósító környezetvédelmi akciója 2019. március 18-24. között kerül megszervezésre, amely idén a Fenntarthatósági Témahét köré szerveződik.

A szervezők idén is várnak minden környezetért tenni akaró önkéntest a TeSzedd! akcióba, amihez február 18-tól március 3-án éjfélig lehet – a Teszedd weboldalon – csatlakozni. A honlapon minden a jelentkezéssel, regisztrációval kapcsolatos valamennyi információ megtalálható.

Az idei akció előkészítése során is várják koordinátorok jelentkezését, valamint az általuk létrehozott találkozási pontokhoz önkéntesek csatlakozását!

“A környezetünkre való odafigyelés, összességében a felelős környezettudatos gondolkodás ma már természetes elvárásnak számít mindannyiunk felé. Ezért is szervezzük meg a TeSzedd! akciót évről évre és hívunk most is, hogy mutassunk jó példát ezzel is környezetünknek, mutassuk meg, hogy fontos számunkra a szép, tiszta környezet és hajlandóak is vagyunk tenni ezért!” – írják a szervezők.

A Teszedd 2019 alkalmával is a főszervezők gondoskodnak az akció során összegyűjtött szemét elszállításáról és annak ártalmatlanításáról is

forrás: hulladekvadasz.hu



Címkék

Kiadvány
Kiadvány
Kiadvány
Kiadvány
Kiadvány
A zöld mozgalom 35 szereplőjével készített életút-interjúkból nemcsak az egyes emberek-és az általuk fémjelzett szervezetek- története, tevékenysége rajzolódik ki, de összeáll ...
Címkék