Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Az Európai Unió létrejöttét ünnepeljük május 9-én. Ezen alkalomból május 7-8-án Európa Nap rendezvényre várnak mindenkit a Millenárisra. Unió szerte ezen a napon minden országban jelentős lakossági rendezvényekkel mutatják be a tagországok, hogy mit jelent számukra uniós tagnak lenni, valamint, hogy az országok milyen egyediséget visznek az unióba. A több mint húsz kiállító magyarországi EU-intézmény között a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is ott lesz. Az NFÜ az eseményen az Új Széchenyi Terv programjainak, lehetőségeinek széleskörű megismertetése mellett ismeretterjesztő kvíz játékkal, bluebox fotózással készül. A rendezvényre több ezer főt várnak.
Május 9-e a Schuman-nyilatkozat évfordulója, amely 1950-ben az európai föderáció megteremtésére szólított fel.

Az alkalomból szervezett két napos fesztiválon az érdeklődők EU-vetélkedőkben vehetnek részt, színházi előadásokat, akrobata produkciókat láthatnak, koncerteket hallgathatnak meg. Ezen felül játszóházak, kézműves foglalkozások, óriás társasjátékok, és táncház vár az odalátogatókra.

A rendezvény célja, hogy szórakozással egybekötve fontos társadalmi kérdésekre hívja fel az emberek figyelmét. Az egész napos programok mellett a rendezvényen bemutatkoznak az európai tájékoztató szolgálatok. A programkínálatban kiemelten megjelenik az önkéntesség, a fiatalok mobilitása, a soknyelvűség, a klímaváltozás, a diszkrimináció elleni küzdelem, valamint a társadalmi befogadás fontossága.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is számos érdekes lehetőséggel, nyeremény-kvízjátékkal várja a rendezvényre látogatókat:

Az érdeklődök kvíz kérdések keretében tájékozódhatnak az Új Széchenyi Terv kitörési pontjaihoz kapcsolódó témákról, pályázatokról. A sátor látogatói ezen kívül bluebox fotózáson is részt vehetnek (egyszínű háttér előtti fotózást követően az elkészült képet a látogató által kiválasztott, projekteket szimbolizáló fényképre illesztik be). A kész fotót a helyszínen kinyomtatva kaphatják meg az érdeklődők egyedi, újrahasznosított papírból készült Új Széchenyi Terves képkerettel.

Program:


2011. május 7., szombat
Házigazda: Feke Pál - az önkéntesség európai évének magyarországi nagykövete

Európa Színpad
14.00-14.05 Harangjáték - Beethowen: Örömóda
14.05-14.15 Hivatalos megnyitó
14.15-14.30 gólyalábas felvonulás, zászlóforgatás
14.30-15.30 A Kaláka és Lackfi János: Apám kakasa
16.00-16.30 Kutyakölykök - táncelőadás
17.30-19.00 Shtetl Superstars - vicces "táncparkett-szatíra" az európai bevándorlási lázról
19.00-19.30 Bab Társulat előadása: Európa elrablása (két tó között)
20.00-21.30 Budapest Bár - koncert


Szabadtéri Színpad
15.30-16.15 Gulyás László vándormuzsikus mesél: Hegyek-völgyek között
16.45-17.30 Dumaszínház: Csenki Attila
19.30-20.00 4 free Birds
20.00-20.10 Offline: on Levegőakrobaták
21.30-22.00 Láva - Tűzjelmez Varieté


Európa Pont 14.00-20.00
• Óriás társasjáték az Unióról

• mondókás foglalkozás - EU-országok mondókái

• táncos foglalkozás - EU-országok néptáncai

• kézművesség, játékok


D épület, D előadó
18.00 Valahol Európában - Filmvetítés


EU partnerszervezetek szakmai sátrai 14.00-20.00
EU-információ, nyereményjátékok, ajándékok



2011. május 8., vasárnap

Szabadtéri Színpad
11.00-12.00 Kolompos - koncert
13.30-14.00 Nemzetek bálja - táncház


Európa Pont
• 10.00-10.45 Kamilla-Karamella és Fogas bohócok: "Csináljunk egy világszámot!"

• 12.30-13.15 Babszem Jankó Gyermekszínház: A Rátóti csikótojás

• 10.00-14.00 Óriás társasjáték az Unióról

• mondókás foglalkozás - EU-országok mondókái

• táncos foglalkozás - EU-országok néptáncai

• kézművesség, játékok


Szombat 14.00-20.00 és vasárnap 10.00-14.00 állandó programok
• ugrálóvár

• mászófal

• Gyerekjátszósarok és pihenő

• nemzetek vára - szalmabálavár

• Nemzetek játéka - szabadtéri játékok

• Duna Múzeum játszóháza

• önkéntes sarok

• kézműves foglalkozás

• arcfestés.

forrás: NFÜ