Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A Közösségfejlesztők Egyesülete és partnerszervezetei július 23-27-ig tartják meg XI. Nyári Egyetemüket a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért. A nyári egyetemen való részvétellel kapcsolatos információk, valamint a jelentkezési lap elérhető a kunbabonyinye.blogspot.hu, valamint a kozossegfejlesztes.hu weboldalakon.

Azok részére, akik rendezvényünkön személyesen nem tudnak részt venni, de érdeklődnek az előadások, műhelybeszélgetések iránt, biztosítjuk a táv-részvétel lehetőségét. A Közösségi Kapcsolat Alapítvánnyal való együttműködésben szervezett Részvétel a távolból program keretében, a nyariegyetem.adattar.net weboldalon valamennyi előadást, s a műhelyek többségét élőben közvetítjük az érdeklődőknek, illetve ezen a weboldalon a közvetítések a későbbiekben rögzített műsorként is megtekinthetők. Munkatársaink írásos összefoglalók készítésével is segítik a távolból résztvevők tájékozódását.

Programunkat július 23-án, szerdán délután 16 órakor kezdjük, a továbbiakban a közvetítések a nyariegyetem.adattar.net weboldalon jelzett program szerint zajlanak majd.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a helyszínen, valamint a képernyő előtt!

A szervezők