CivilTech
Civil kalendárium
2018. Július

Kalendáriumunkban a civil szektort és a civil szervezeteket érintő legfontosabb eseményeket, határidőket találja, hogy ne maradjon le semmiről, ami Önnek, vagy szervezetének fontos lehet! Sőt! Ha szeretné, akkor a naptár ikonra kattintva betöltheti a dátumokat levelező programja naptárába, így az mindig tudja figyelmeztetni, ha határidő közeleg! Jó böngészést kívánunk!

 

Bevallási határidők

2018-ban is érvényes az a szabály, hogy minden bevallást, adatszolgáltatást, jelentést kizárólag elektronikus úton kell beadni az illetékes hatóságok felé, a kormányzati portálon, az Ügyfélkapun keresztül.
A NAV bevallásait kötelező alkalmazni. A bevallások számozása: év és nyomtatványszám (pl:1801, a 2018. évi 01-s nyomtatvány). A tájékoztatóban csak a nyomtatványszámot közöljük.

JÚL
25
Pályázati cél: Máshova nem sorolható, egyéb műfajú zenei együttesek belföldi fellépésének, vendégszereplésének támogatása
JÚL
31
A Felhívás célja a közösségfejlesztés, melynek kitüntetett szerepe van a társadalmi konfliktusok megoldásában, a településhez, térséghez való kötődés erősítésében, így a társadalmi kohézió és a társadalmi befogadás biztos alapja.
JÚL
31
Az Emberi Erőforrások Minisztere pályázatot hirdet utcai szociális munkát végző szolgáltató állami támogatására.
JÚL
02
Transparency School is the leading summer course on anti-corruption in the world. Since 2010, it has already welcomed more than 900 future leaders from around 110 countries worldwide.
JÚL
10
Közel 100 civil szervezet kínál majd intellektuális és szórakoztató programot a résztvevőknek.
JÚL
20
Adminisztrációs határidő
JÚL
20
Adminisztrációs határidő
JÚL
20
Adminisztrációs határidő
JÚL
20
Adminisztrációs határidő

Forrásszervezés
Útmutató az 1%-os jogosultságról, a gyűjtés feltételeiről és körülményeiről, beszámolásáról.
Mindennapi működtetés
Több magyar és külföldi szervezet foglalta össze az új adatvédelmi rendelet információit és ad segítséget civil szervezeteknek ennek alkalmazásához, a nonprofit.hu -n ezeket g ...
Mindennapi működtetés
Az egyesületek, alapítványok (civil szervezetek), köztestületek, közalapítványok (mind együtt: nonprofit szervezetek) alapítására, működésére vonatkozó legfontosabb szabályoka ...
Forrásszervezés
A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint, külön törvényben meghatározott módon és feltételekkel minden adófizetőnek minden évben lehetősége van arra, hogy az összevont ...
Segítenék
Lehetőségünk van személyi jövedelemadónk 1+1%-áról egy magyarországi civil szervezet és egy Magyarországon bejegyzett egyház vagy a kiemelt költségvetési előirányzat javára re ...
Címkék