Civil kalendárium
2018. Április

Kalendáriumunkban a civil szektort és a civil szervezeteket érintő legfontosabb eseményeket, határidőket találja, hogy ne maradjon le semmiről, ami Önnek, vagy szervezetének fontos lehet! Sőt! Ha szeretné, akkor a naptár ikonra kattintva betöltheti a dátumokat levelező programja naptárába, így az mindig tudja figyelmeztetni, ha határidő közeleg! Jó böngészést kívánunk!

 

Bevallási határidők

2018-ban is érvényes az a szabály, hogy minden bevallást, adatszolgáltatást, jelentést kizárólag elektronikus úton kell beadni az illetékes hatóságok felé, a kormányzati portálon, az Ügyfélkapun keresztül.
A NAV bevallásait kötelező alkalmazni. A bevallások számozása: év és nyomtatványszám (pl:1801, a 2018. évi 01-s nyomtatvány). A tájékoztatóban csak a nyomtatványszámot közöljük.

ÁPR
23
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Társadalmi innovációk – Új módszerek kidolgozása” című (EFOP-5.2.5-18 azonosító jelű) felhívás.
ÁPR
23
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A szegregátumokban élők lakhatási körülményeinek javítása” című (EFOP-2.4.3-18 kódszámú) felhívás.
ÁPR
23
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága felhívást tesz közzé a 2018. évi „Pro Cultura Minoritatum Hungariae” Díjra történő jelölésre.
ÁPR
23
A Népművészet Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet a 2018. évi szakmai tevékenységek támogatására.
ÁPR
23
Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány fennállása óta 7. alkalommal, idén is meghirdeti pályázatát "Nemzeti Ovi-Sport Program" címen.
ÁPR
25
A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet a könyvkiadási tevékenység 2018. évi megújítására, fejlesztésére, a magyar könyvkultúra jelentős értékeinek létrehozására
ÁPR
25
Pályázatot hirdet a British Council európai uniós szervezeteknek a Kreatív Európa tanulmányutak helyi megszervezésére.
ÁPR
26
Pályázati cél az Európai Bizottság Kreatív Európa programjának (2014-2020) „Európai együttműködési projektek”, „Európai platformok” területei keretében megítélt támogatásról szóló hatályosított szerződésben előírt szükséges önrész meghatározott hányadának biztosítása.
ÁPR
29
Iskolák, óvodák, önkormányzatok, civil szervezetek jelentkezhetnek környezetük újjávarázsolására - idén ismét kültéri falfelülettel is
ÁPR
30
Pályázat
A Magyar Telekom 2008-ban megalapította a DELFIN Díjat, melyet évente ítél oda különböző kategóriákban a legfenntarthatóbb vállalkozásoknak és társadalmi szervezeteknek pályázat alapján.
ÁPR
30
A Hajléktalanokért Közalapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, mint lebonyolító szervezet, nyílt pályázatot hirdet a következő tárgyban: Hajléktalan személyek ellátását célzó, a normatív állami támogatás által nem fedezett programok támogatása a Közép-magyarországi régióban.
ÁPR
30
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) pályázata tagegyesületeiben működő ifjúsági csoportjainak

Mindennapi működtetés
Több magyar és külföldi szervezet foglalta össze az új adatvédelmi rendelet információit és ad segítséget civil szervezeteknek ennek alkalmazásához, a nonprofit.hu -n ezeket g ...
Mindennapi működtetés
Az egyesületek, alapítványok (civil szervezetek), köztestületek, közalapítványok (mind együtt: nonprofit szervezetek) alapítására, működésére vonatkozó legfontosabb szabályoka ...
Forrásszervezés
A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint, külön törvényben meghatározott módon és feltételekkel minden adófizetőnek minden évben lehetősége van arra, hogy az összevont ...
Segítenék
Az idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezzen az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról. Ezt legkésőbb 2018. május 22-ig az szja-bevallási form ...
Segítenék
Lehetőségünk van személyi jövedelemadónk 1+1%-áról egy magyarországi civil szervezet és egy Magyarországon bejegyzett egyház vagy a kiemelt költségvetési előirányzat javára re ...
Címkék