Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Az elmúlt években az volt a célkitűzésünk, hogy a fesztivál programjába minél több civil szervezetet vonjunk be, mely véleményünk szerint egyre színvonalasabb módon sikerül. Az idei évben a fesztivál ugyan azt a helyszínt választotta, mint 2016-ban. Ez hatalmas segítség volt nekünk, szervezőknek, hiszen a tavalyi évben felmerülő nehézségeket sokkal könnyebben tudtuk kezelni, előzetesen fel tudtunk készülni. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is egy kiállítás jellegű teret alakítunk ki a 80 db civil szervezetnek.

A Civil téren kitelepülhetnek különböző nonprofit szervezetek, egyesületek, politikai pártok ifjúsági szervezetei és külhoni szervezetek. A Drótszamár kempinget követő területen 3 nagy sátor kerül felállításra. Mindhárom sátor 2-2 részre lesz bontva, mely egyesével 18 standkitelepülésnek ad otthont. Ez összesen 108 férőhely. Jelenleg a 84 db jelentkezett szervezet közül sok esetben több egybenyitható kitelepülést rendeltek, mely egy maximális kapacitáson dübörgő Civil Teret jelent.

1.      Filantróp Sport-és Közhasznú Egyesület
2.      Ifjúság a Demokráciáért Egyesület
3.      Jobbik Magyarországért Mozgalom
4.      Nemzeti Adó-és Vámhivatal
5.      Magyar Liberális Párt – Liberálisok
6.      Ökoszolgált Alapítvány
7.      Első Kispesti Szociális Szövetkezet
8.      Karton Network
9.      Egri Norma Alapítvány és Heves Megyei Civil Információs Centrum
10.  Székesfehérvári Törvényszék
11.  Európai Fiatalok Fóruma Egyesület
12.  A Velencei-tó Információs Társadalmáért Egyesület
13.  Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület
14.  MŰISZ Iskolaszövetkezet
15.  AIESEC MKE
16.  Kosztolányi Dezső Céltársulás
17.  “Négykapu” Társaság Egyesület
18.  Felvételi Előkészítő Bizottság
19.  MNT-FINE
20.  Dunaújvárosi Egyetem
21.  MADS – Márton Áron Iskolaszövetkezet
22.  Zöld Szabadegyetem Egyesület (ZÖSZE)
23.  Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Ifjúsági Tagozata
24.  Beszédes Kezek Kulturális és Oktatási Egyesület (BEKE)
25.  Politológus Műhely
26.  ELTE HÖK
27.  Drog Stop Budapest Egyesület
28.  Wlislocki Henrik Szakkollégium
29.  Oktatási Hivatal, Szakmai Gyakorlatok és Duális Képzések Osztály
30.  Wichern Alapítvány a Magyarországi Szociális Munkáért és Ifjúságvédelemért
31.  Nemzeti Közszolgálati Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat
32.  Móra Ferenc Hallgatói Egyesület
33.  Echo Innovációs Műhely
34.  Mezőgazdasági Eszköz-és Gépforgalmazók Országos Szövetsége
35.  Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány (KözösPont Ifjúsági Misszió)
36.  Magyar LEO Egyesület
37.  Testnevelési Egyetem
38.  Tudatos Ifjúságért Alapítvány
39.  Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület
40.  JóLÉlek Pszichológiai Alapítvány
41.  Egészség- és Családvédő Országos Egyesület
42.  ELTE BGGyK HÖK
43.  Lehet Más a Jövő Egyesület
44.  Perjátszó Kör Egyesület
45.  Elsa Pécs Egyesület
46.  Doktoranduszok Országos Szövetsége
47.  Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE)
48.  CECAB Capoeira Kulturális és Sportegyesület
49.  HÖOK Mentorprogram
50.  SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
51.  Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége
52.  Pécsi Egyetemisták Szövetsége
53.  Vajdasági Magyar Diákszövetség – VaMaDiSz
54.  Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom
55.  Szent István Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat
56.  Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezet Ifjúsági Bizottsága
57.  Kappa Tau Beta
58.  Hallgatók a Közösség Szolgálatában Országos Egyesülete
59.  Fidelitas
60.  Pallasz Athéné Egyetem Hallgatói Önkormányzat
61.  Európai Hallgatók Hálózatának Egyesülete
62.  Szent Panteleimon Alapítvány
63.  Vajdasági Ifjúsági Fórum
64.  Globono Alapítvány
65.  Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft.
66.  MEKDSZ
67.  Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
68.  Magyarországi Erasmus Hallgatókért Alapítvány
69.  Faág Baráti Kör Egyesület
70.  Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat (ELTE ÁJK HÖK)
71.  Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség
72.  Eszterházy Károly Egyetem
73.  Óbudai Egyetem
74.  Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete
75.  Sapientia Hallgatói Önkormányzat Marosvásárhely
76.  Pillér Egyesület
77.  PTE KPVK – Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar
78.  Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata
79.  Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola
80.  Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola
81.  II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata
82.  Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete
83.  Földkelte Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület
84.  Hallgatók a Művészetért Egyesület

Civil színpad

Az idei évben is lehetőséget biztosítunk a Civil Színpadon való megjelenésre. Minden alkalommal a szervezetek élnek a lehetőséggel, hogy kicsit jobban megismertessék magukat a fesztiválozókkal. Érdekes előadásokat, bemutatókat és programokat hoznak a kikapcsolódásra vágyók

Programok:

  • Politikai pártok kerekasztalbeszélgetése: Témajavaslatok kiküldése HÖOK facebook oldalon, melyeket szavaztatás útján tárgyalunk a beszélgetés során.
  • PTE Flashmob
  • PTE táncegyüttes fellépése
  • Szervezetek bemutatkozó előadásai
  • Lemezbemutató
  • Könyvbemutató

Egyetemek Udvara

A Civil Tér mellett az idei évben elhelyeztük az Egyetemek Udvarát. Az országból különböző felsőoktatási intézményeknek lesz lehetőségük megmutatni vonzerejüket a fesztiválozóknak. 5×5 méteres sátorkitelepülésekkel jelennek meg, lesz egy beengedő kapu, ami felhívja a figyelmet az egyetemek udvarára.

Zene, buli, fiatalok, jókedv, vidámság, lehetőségek. Nagyjából ezek a címszavak jellemzik ezt a területet.

forrás: efott.hu