Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Szeretne egy igazán hasznos elfoglaltságot, amivel hazai iskolák gyermekein segíthet? Legyen az UNICEF Magyarországnál lelki egészségóra tréner!

Az UNICEF Magyarország küldetésének fontos része a hazai családok lelki, mentális egészségének megóvása.

A nemzetközi kutatások, valamint a hazai vizsgálatok bizonyítják, hogy a világjárvány a gyermekek mentális jóllétét veszélybe sodorta. Az On my Mind – A gyermekek mentális egészségének javítása, védelme és gondozása című UNICEF-jelentés szerint világszinten hétből több mint egy, 10 és 19 év közötti fiatal él diagnosztizált mentális zavarral. Lesújtó tényekről számoltak be a pedagógusok is, akik a gyerekek körében fokozott szorongást, pániktünetet, illetve depressziót tapasztaltak a koronavírus-járvány következtében.

Bár a koronavírus helyzet mérséklődött, a társadalmi és gazdasági nehézségek azóta fokozódtak, további jelentőst stresszt okozva a gyermekeknek, családoknak.

2021-ben az UNICEF Magyarország elindította az azóta is nagy sikerrel működő programját, a Lelki egészségóra programot, melynek középpontjában a gyermekek és fiatalok mentális egészségének megóvása, megerősítése áll. A Lélekkel az Egészségért Alapítvánnyal (Sulinyugi szakmai csoporttal)  együttműködésben fejlesztett óratematika többek között foglalkozik a gyermekek pszichés jólléthez való jogával, a lelki egészség megőrzésének fontosságával, a nehézségek korai felismerésével és egyes stresszlevezető technikák elsajátításával. Az ingyenes, interaktív foglalkozásokat iskolapszichológusok, egészségfejlesztő szakemberek és pedagógusok tartják, 5-12. osztályos gyermekek számára.

Ezen foglalkozások megtartásához keresünk elhivatott önkéntes szakembereket.

A képzés helyszíne:

Győr (pontos helyszín egyeztetés alatt)

A képzés időpontjai:

Első képzési nap: 2023.május 3. 15.00-18.30

Hospitálás:2023.május 4. délelőtt

Második képzési nap:2023.május 17. 15.00-18.30

Harmadik képzési nap: 2023.május 24. 15.00-18.30

Főbb feladat:

– interaktív foglalkozások megtartása iskolai vagy egyéb keretek (pl. táborok) közt

Elvárás:

– iskolapszichológus/ pedagógus/ iskolai szociális segítő végzettség

– jó kommunikációs készség

– elhivatottság

– közoktatási intézményben aktív jogviszony

Amit kínálunk:

– tartalmas módszertani képzés

– értékes kapcsolati rendszer

– szakmai tapasztalat

– rendszeres szakmai szupervízió

– betekintés egy nemzetközileg elismert jogvédő szervezet munkájába

Amennyiben szeretne csapatunk tagja lenni és egy igazán jó ügyért dolgozni, akkor 2023. 04. 28-ig küldje el önéletrajzát a lelkiegeszsegora@unicef.hu e-mail címre!

Várjuk jelentkezését!