Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.
Művészeti Program pályázati kiírása 2020
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) az elmúlt évekhez hasonlóan 200 millió forint összegben nyílt pályázatot hirdet az államháztartás alrendszerén belüli és kívüli, a Magyar Művészeti Akadémia alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és – a központi költségvetési szervek kivételével – egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására.
 
A pályázat (kódja: MMA-20-P) célja – ahogy a korábbi években, úgy ezúttal is –, hogy anyagi támogatást nyújtson a kulturális értékek védelméhez és gyarapításához, a művészeti és történeti hagyományok megőrzéséhez, a magas színvonalú művészi alkotómunka feltételeinek megerősítéséhez. A vissza nem térítendő, elnyerhető támogatás összegének alsó határa 500 ezer forint, felső határa 1 millió forint, saját forrás biztosítása a támogatáshoz nem szükséges.
 
A támogatás a pályázó által a pályázatban megjelölt, 2020. január 1. – december 31. között megvalósuló, a pályázati kiírásban leírt tevékenysége gyakorlásához, programjának megvalósításához nyújtott vissza nem terítendő támogatás. A rendelkezésre álló összeg az MMA tagozatai között egyenlő arányban kerül felosztásra. A pályázatok benyújtása tagozati bontás alapján a kiírásban található tematika figyelembevételével lehetséges.
 
A pályázat benyújtásának – melyet az MMA pályázati rendszerébe [http://tamogatas.mma.hu/Login] lépve lehet megtenni – határideje: 2020. március 6.
 
A Magyar Művészeti Akadémia Titkársága a fenntarthatóság jegyében továbbfejlesztette elektronikus pályázati rendszerét és bevezette a támogatói okiratot, melyet támogató idei évben már kizárólag elektronikus aláírással lát el, így – több mint 3 mázsával – csökkentve éves papírfelhasználását.
 
A részletes pályázati kiírás és útmutató a köztestület honlapján, a Pályázatok menüpont alatt (www.mma.hu/palyazatok) található meg.
 
forrás: mma.hu