Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Nagyon szuper lenne, ha most a számodra fontos ügy kerülne reflektorfénybe! 2023. március 8-án nőnapi Élő Adást szervez a Gyökerek és Szárnyak.

Nőnapi Élő Adásunkon három csapatnak kínálunk bemutatkozási és adománygyűjtési lehetőséget. Mi egy emlékezetes estét ígérünk: amikor megtapasztalhatjuk egy közösség felemelő támogatását, a közös cselekvés erejét a nők társadalmi lehetőségeinek kiegyenlítéséért. Egész társadalmunk javára.

Mi, a Gyökerek és Szárnyak Alapítványnál 2018 óta szervezünk Élő Adás közösségi adománygyűjtő esteket. A néhány órás közösségi esten a három kiválasztott csapat 6-6 percben mutathatja be törekvéseit és aktuális ügyét a jelen lévő, adományozási szándékkal érkező vendégeknek. A prezentációkat követően szintén 6 perc áll rendelkezésre a közönség kérdéseire, majd kezdetét veszik a felajánlási körök, amikor a jelenlévők nyíltan, szóban megtehetik pénzbeli és egyéb felajánlásaikat a számukra kedves projektek részére.
 
Jelentkezz, ha érdekel a részvétel.

A jelentkezés feltételeiről és menetéről ide kattintva olvashattok részletesebben.

Jelentkezési határidő: 2022. december 15. csütörtök éjfél

Ha kérdésed merülne fel az Élő Adással, a pályázattal kapcsolatban, vagy megismernéd a szervező Gyökerek és Szárnyak Alapítványt, találkozz velünk egy online konzultáció keretében

Várunk szeretettel!