Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Tanodák Magyarországon több mint 20 éve működnek. A kezdeti projektek elsősorban civil támogatási forrásokból tudtak működni, majd később, az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után már uniós források is elérhetővé váltak. A Tanoda programok folyamatossága, kiszámíthatósága, átlátható működése és finanszírozása, illetve az elért eredmények rendszerszintű beágyazottságának biztosítása már a Tanoda programok kezdeti sikerei óta célként fogalmazódnak meg.
Jelen pályázat célja Magyarország közigazgatási területén Tanoda szolgáltatást működtető szolgáltatók befogadása az ellátórendszerbe, továbbá a befogadott szolgáltatók (a továbbiakban együttesen: „Szolgáltató”) fenntartásához évente pénzügyi forrás biztosítása.

A rendelkezésre álló keretösszeg

A benyújtott pályázatok (a továbbiakban: „Pályázat”) támogatására rendelkezésre álló keretösszeg a 2021. január 1. és 2021. december 31. közötti időszakra vonatkozóan 2.416.200.000 Ft, azaz kettőmilliárd-négyszáztizenhatmillió-kettőszázezer forint, amelynek forrását a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC.törvény 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím 5. Társadalmi felzárkózást segítő programok alcím 2. Tanoda program jogcímcsoport fejezeti kezelésű előirányzat (ÁHT-T azonosító: 376095) biztosítja.

A 2022. és a 2023. évre vonatkozó éves keretösszeget a tárgyévi költségvetési törvény határozza majd meg.

A Pályázaton elnyerhető támogatás összege

A Tanoda Szolgáltatók finanszírozása a vállalt feladatmutatóval arányos.

A Pályázaton elnyerhető támogatás összege a 2021. január 1 – 2021. december 31. közötti időszakra vonatkozóan:

  • A feladattámogatás összege éves viszonylatban gyerekenként 150.000Ft/év – 160.000 Ft/év támogatás.
  • A működési alaptámogatás éves viszonylatban maximum 9.000.000 Ft/év.

A kötelezően minimum teljesítendő feladatmutató: 20 feladategység.

A jelen Pályázati felhívás 5. pontjában rögzített finanszírozási időszak további részére a támogatás összege jogszabályban meghatározott módon ettől az összegtől eltérhet.
Vállalt feladatmutató: A Pályázatot benyújtó által vállalt feladategység, melyet a tárgyévben szükséges éves átlagban teljesíteni.

A Pályázati felhíváson nyertes pályázók 2022. és 2023. évre vonatkozó éves támogatásának összegéről évente, a tárgyévi költségvetési törvényben rendelkezésre álló források erejéig születik döntés, amely a Főigazgatóság és a nyertes pályázó között létrejövő éves finanszírozási szerződésben kerül megállapításra.

Amennyiben a Pályázat támogatásban részesül, akkor nem egész éves befogadás esetén a működési támogatás arányosan csökkentett összegben, a befogadott időszak hónapjainak száma alapján kerül megállapításra.
A támogatás intenzitása: 100%. A Pályázat benyújtásához saját forrás nem szükséges.
A támogatás formája: vissza nem térítendő költségvetési támogatás (a továbbiakban: ”Támogatás”).

forrás, bővebben: kormany.hu