Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Pályázati kiírás a nyelvi környezetben megvalósuló nemzetiségi, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasótáborok megvalósításának 2020. évi költségvetési támogatására

A pályázati kiírás célja a kiírás körébe tartozó nemzetiségek esetében a hazai nemzetiségi oktatásban részt vevő tanulók, magyarországi köznevelési rendszerben nem szereplő nemzetiségek esetében az országos önkormányzat által szervezett táborban a nappali tagozatos általános és középiskolai tanulók anyanyelvi nyelvismereteinek bővítése, a nemzetiségi népismeret részét képező, anyaországgal/nyelvnemzettel kapcsolatos történelmi, földrajzi, néprajzi ismereteik fejlesztésének valamint a teremtésvédelem érdekében végzett tevékenység támogatása anyanyelvi programok (táborok, erdei iskolák stb.), a nemzetiségi, kulturális tartalmú, kidolgozott tábori programmal rendelkező anyanyelvi hagyományőrző táborok és anyanyelvi hitéleti táborok megvalósítása révén.

A kiírás keretében támogatott tevékenység megvalósítási időszaka: 2020. május 1.–2020. november 15.

forrás, bővebben: bgazrt.hu